Az olvasásra vonatkozó meggyőződés vizsgálata negyedik osztályos tanulók körében
DOI:
https://doi.org/10.21030/anyp.2011.2.1Kulcsszavak:
olvasás, szövegértés, olvasási stratégiák, metakognícióAbsztrakt
A nemzetközi szakirodalom szerint az olvasásra vonatkozó meggyőződés – akárcsak az
olvasásra vonatkozó tudás – szoros összefüggésben áll a szövegértő olvasási képességgel. Ez
igaz az olvasás metakognitív szintjére, arra, hogy az olvasó milyen tudással rendelkezik a saját
olvasási folyamatáról, képességéről és stratégiahasználatáról. Ha mindezekre olvasástanítási
rendszerünk több figyelmet fordítana, valószínűleg lényegesen javulna a magyar tanulók
szövegértési képessége is. A tanulmányban bemutatott felmérés elsődleges célja a negyedikes
diákok olvasásra vonatkozó meggyőződésének és stratégiahasználatának a vizsgálata. Több
háttérváltozó figyelembevételével a tanulmány arra is keresi a választ, hogy milyen eltérések
figyelhetők meg a nemek, valamint a szülők iskolai végzettsége és az otthoni szülői segítség
szerint. További fontos kérdés volt, hogy milyen összefüggés tapasztalható a gyermekek
szövegértési képessége és az olvasásra vonatkozó meggyőződése között.
Hivatkozások
Almasi, Janice F. 2003. Teaching Strategic Processes in Reading. The Guilford Press. New York–London.
Csíkos Csaba 2004. Metakogníció a tanulásban és a tanításban: az EARLI 10. konferenciájának kutatási eredményei. Iskolakultúra 2: 3–10.
Csíkos Csaba 2006. A metakogníció pedagógiai értelmezése. In: Kelemen Elemér – Falus Iván (szerk.) Tanulmányok a neveléstudomány köréből 2005. Műszaki Kiadó. Budapest. 25–43.
Csíkos Csaba 2007. Metakogníció. A tudásra vonatkozó tudás pedagógiája. Műszaki Kiadó. Budapest.
Csíkos Csaba 2008. Az IRA (Index of Reading Awareness) kérdőívvel végzett longitudinális vizsgálat eredményei. Magyar Pedagógia 2: 97–134.
Csíkos Csaba – Steklács János 2006. Metakogníció és olvasás. In: Józsa Krisztián (szerk.) Az olvasási képesség fejlődése és fejlesztése. Dinasztia Tankönyvkiadó. Budapest. 75–88.
Flavell, John H. 1978. Metacognitive development. In: Scandura, Joseph M. – Brainerd, Charles J. (eds.) Structural/process models of complex human behavior. Alphen Ann den Ryn. The Netherlands: Sitjthoff–Noordhoff.
Flavell, John H. 1979. Metacognition and cognitive monitoring: A new area of cognitive developmental inquiry. American Psycologist 34: 906–911. https://doi.org/10.1037//0003-066X.34.10.906
Jacobs, Janis E. – Paris, Scott G. 1987. Children’s metacognition about reading: Issues in definition, measurement, and instruction. Educational Psychologist 22: 255–278. https://doi.org/10.1080/00461520.1987.9653052 https://doi.org/10.1207/s15326985ep2203&4_4
Kelemen-Molitorisz Anikó 2009. Szakközépiskolás tanulók olvasási stratégia-használatának felmérése a MARSI kérdőívvel. Magyar Pedagógia 3: 287–313.
Mokhtari, Kouider – Reichard, Carla A. 2002. Assessing Students’ Metacognitive Awareness of Reading Strategies. Journal of Educational Psychology 2: 249–259. https://doi.org/10.1037//0022-0663.94.2.249
Paris, Scott G. – Wasik, Barbara A. – Turner, Julianne C. 1991. The development of strategic readers. In: Kamil, L. Michael – Mosenthal, Peter B. – Pearson, Peter D. – Barr, Rebecca (eds.) Handbook of reading research. Hillsdale, NJ: Erlbaum. New York. Longman. 609–640.
Schmitt, M. Cassidy 1990. A questionnaire to measure children’s awareness of strategic reading processes. The Reading Teacher 43: 454–461.
Schneider, Wolfgang 1985. Developmental trends in the metamemory-memory behavior relationship: An integrative review. Metacognition, Cognition and Human Performance 1: 57–109.
Sheory, Ravi – Mokhtari, Kouider 2001. Differences in the metacognitive awareness of reading strategies of native and non-native readers. System 29: 431–449. https://doi.org/10.1016/S0346-251X(01)00039-2
Steklács János 2006. Olvasási stratégiák, szövegértő olvasás. Az olvasásértés tanítása és fejlesztése a stratégiai olvasásra épülő kísérleti fejlesztőprogramban. Magiszter IV. 15: 175–186.
Steklács János 2010. Teaching cognitive and metacognitive reading strategies. In: Garbe, Christine – Holle, Karl – Weinhold, Swantje (eds.) Teaching adolescent struggling readers. A comparative study of good practices in european countries. Peter Lang. Hamburg. 123–132.
Steklács, János – Csíkos, Csaba 2009. Developing Reading Strategies Among 4th Grade Students in Hungary. New Mexico Journal of Reading 3: 15–21.
Tarkó Klára 1999. Olvasás és metakogníció kapcsolata iskoláskorban. Magyar Pedagógia 2: 175–191.
van Kraayenoord, Christina E. – Schneider, Wolfgang E. 1999. Reading achievement, metacognition, reading self-concept and interest: A study of German students in grades 3 and 4. European Jorunal of Educational Psychology 14: 305–324. https://doi.org/10.1007/BF03173117
Zsigmond István 2008a. Az értő olvasás fejlesztése. Útmutató kézikönyv pedagógusok és pedagógusjelöltek számára. Editura. Ábel Kiadó. Kolozsvár.
Zsigmond István 2008b. Metakognitív stratégiák. Scientia Kiadó. Kolozsvár.
Zsigmond István – Porsche Éva 2009. Olvasási stratégiák. Pro-Print Kiadó. Csíkszereda.
##submission.downloads##
Megjelent
Hogyan kell idézni
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2011 Steklács János

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial 4.0 International License.
A folyóiratban publikált írások szerzői joga a szerzőt illeti. A folyóiratot az első publikálás joga illeti meg. A megjelenő írásra a Creative Commons License “Attribution-NonCommercial 4.0 International" (CC BY-NC 4.0) licenc vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a megjelenő munka másolása, továbbadása, elemeinek hasznosítása, átalakítása és további munkához való alapul vétele a kereskedelmi hasznosításon kívül bármilyen céllal megengedett, de csakis a szerző megfelelő elismerése, a licenc megjelölése, valamint bárminemű változtatás jelölése mellett.