Az írott és hallott anyanyelvi szövegértés vizsgálata harmadik osztályban

Az írott és hallott anyanyelvi szövegértés vizsgálata harmadik osztályban

Szerzők

  • Edina Bajkó Aranykapu Református Napközi Óvoda, Érmihályfalva, Románia

DOI:

https://doi.org/10.21030/anyp.2022.1.3

Kulcsszavak:

szövegértés, kisiskolások, írott szövegértés, hallott szövegértés, munkamemória

Absztrakt

A pedagógiai gyakorlat azt mutatja, hogy a már írástudó gyermekek vizuális szövegértése fejlettebbé válik, azaz könnyebben megértenek és megjegyeznek írott nyelvi szövegeket. A kutatás kérdésfeltevése az, hogy a harmadik osztályos tanulóknál vajon a hallott vagy az írott szövegek értése fejlettebb, illetve hogy a munkamemória mennyiben játszik szerepet a szövegértés folyamatában. A vizsgálat mintáját harminckét harmadik osztályos tanuló képezi két nagyváradi iskolából. A felmérés három alkalomból állt. A tanulók mindhárom alkalommal egy-egy mesét kaptak, majd egy, a mesékhez kapcsolódó feladatlapot kellett megoldaniuk. Első alkalommal a gyerekek a kapott szöveget maguknál tarthatták, belenézhettek a feladatlap megoldása közben. Második alkalommal a feladatlap megoldása előtt vissza kellett adniuk a szöveget. Harmadik alkalommal pedig az adott szöveget a bemutató olvasás módszerének a segítségével hallgatták meg. A tanulmány azt vizsgálja, milyen összefüggések vannak a három felmérés eredményei között.

Hivatkozások

Adamikné Jászó Anna 2006. Az olvasás múltja és jelene. Trezor Kiadó. Budapest.

Ambrus Ágnes – Szántó Bíborka 2019. Tanítói kézikönyv. Kreatív Könyvkiadó. Marosvásárhely.

Bartha Krisztina 2015. Kétnyelvű kisiskolás gyermekek beszédfeldolgozási folyamatai. Eötvös Loránd Tudományegyetem. Budapest.

Dankó Ervinné 2000. Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában: óvodapedagógusok, tanítók és szülők könyve a három-hat évesek fejlesztéséhez. Okker Kiadó. Budapest

Dankó Ervinné 2004. Irodalmi nevelés az óvodában. Szakmódszertani kérdések. Okker Kiadó. Budapest.

Gósy Mária 1996. Az olvasott szöveg és az elhangzott szöveg megértésének összefüggései. Magyar Nyelvőr 20: 174–184.

Gósy Mária 2005. Pszicholingvisztika. Osiris Kiadó. Budapest.

Gósy Mária 2008. A szövegértő olvasás. Anyanyelv-pedagógia 1. https://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=25 (2021. november 11.) https://doi.org/10.21030/anyp.2008.1.1

Imre Angéla 2007. A beszédmegértés és az olvasás összefüggése. In: Gósy Mária (szerk.) Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításában. Nikol Kkt. Budapest. 184–201.

Imre Angéla 2008. A hallás utáni szövegértés fejlesztése a Csupafül klubban. Anyanyelv-pedagógia 1. https://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=120 (2021. november 11.) https://doi.org/10.21030/anyp.2008.3.4.18

Nagy József 2004. Olvasástanítás: a megoldás stratégiai kérdései. Iskolakultúra 3: 3–26.

Schmidt Ildikó 2019. A magyar írás és olvasás tanítása – az alfabetizálás folyamata. L’Harmattan Kiadó. Budapest.

Tóth László 2002. Az olvasás pszichológiai alapjai. Pedellus Tankönyvkiadó. Debrecen.

Török Tímea – Hódi Ágnes 2015. A morfológiai tudatosság fejlődése, mérési lehetőségei és az olvasás-szövegértéssel való kapcsolata. Anyanyelv-pedagógia 1. https://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=551 (2021. november 11.) https://doi.org/10.21030/anyp.2015.1.1

##submission.downloads##

Megjelent

2022. 03. 31.

Hogyan kell idézni

Bajkó, E. (2022). Az írott és hallott anyanyelvi szövegértés vizsgálata harmadik osztályban. Anyanyelv-pedagógia, 15(1.), 41–56. https://doi.org/10.21030/anyp.2022.1.3

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok

Hasonló cikkek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 > >> 

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.

Loading...