A pragmatikai kompetencia fejlődésének vizsgálata kisiskolások körében
DOI:
https://doi.org/10.21030/anyp.2010.1.3Kulcsszavak:
fejlődés, pragmatikai kompetencia, nem szó szerinti nyelv interpretációja, nem szándékolt, nem szó szerinti jelentés, lebegtetett kontextusAbsztrakt
A nemzetközi és a hazai szakirodalomban mindeddig kevesen vizsgálták pragmatikai szempontból
a gyermeki nyelvelsajátítást. Az SZTE Fejlődéses és Neuropragmatikai Kutatócsoportja által
elkészített vizsgálati eljárás lehetőséget nyújt a gyermeki nyelv- és jelhasználati képességek
fejlődésének megfigyelésére spontán, hétköznapi szituációban. Célunk az idiómák és az irónia
interpretációját, a tévesztésre való reagálást, illetve az indirekt beszédaktusok megértését és
a beszédaktusok produkcióját megvizsgálni és fejlődésükről a különböző életkori szakaszokra
jellemző sajátosságokat megállapítani. A tanulmány azt mutatja meg, hogy a 6-7 éves gyermekek
(sőt már a 3 évesek) képesek kikövetkeztetni a kontextusból a relevanciaelvre és az előzetes
ismeretekre, valamint a partner szándékaira támaszkodva a szándékolt jelentést.
Hivatkozások
Balázs Patrícia 2008. A verbális kommunikáció képi elemeinek vizsgálata ép és patológiás nyelvhasználat esetén. OTDK-dolgozat. Kézirat.
Bernicot, Josie – Laval, Virginie 2004. Speech Acts in Children: the Example of Promises. In: Noveck, Ira A. – Sperber, Dan (eds.) Experimental Pragmatics. Palgrave Macmillan. https://doi.org/10.1057/9780230524125_10
Crystal, David 1997/2003. A nyelv enciklopédiája. Osiris Kiadó. Budapest. 107–159; 285–325.
Csibra Gergely – Gergely György 2005. Teleologikus gondolkodás csecsemőkorban. Az egyévesek naiv racionális cselekvéselmélete. Magyar Tudomány 11: 1347–1355. http://www.matud.iif.hu/05nov/06.html (2009. november 26.)
Gósy Mária 1999/2005. Pszicholingvisztika. Osiris Kiadó. Budapest.
Ivaskó Lívia 2000. PragmaKomp. Teszt a pragmatikai kompetencia mérésére. Kézirat.
Ivaskó Lívia 2004. A pragmatikai kompetencia: nyelvelméleti érvek és neurolingvisztikai realitás. In: Ivaskó Lívia (szerk.) A kommunikáció útjai. Gondolat/MTA – ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport. Budapest. 181–196.
Ivaskó Lívia 2005. Félreértéseink nyomában. In: Ivaskó Lívia: Érthető kommunikáció. Szeged. SZTE Médiatudományi Intézet.
Lengyel Zsuzsanna 2010. Az óvodás korú gyermekek pragmatikai kompetenciájának mérése. Kézirat.
Lukács Ágnes – Pléh Csaba 2003. A nyelv idegrendszeri reprezentációja. In: Pléh Csaba – Kovács Gyula – Gulyás Balázs (szerk.) Kognitív idegtudomány. Osiris Kiadó. Budapest. 529–560.
Nemesi Attila László 2005. Az alakzatprodukció empirikus kutatásának dilemmái. In: Ivaskó Lívia (szerk.) Érthető kommunikáció. SZTE Médiatudományi Tanszék. Szeged. 62–76.
Nemesi Attila László 2009. Az alakzatok kérdése a pragmatikában. Loisir Kiadó. Budapest.
Németh T. Enikő 2005. Az osztenzív következtetéses kommunikációtól a verbális kommunikációig. In: Ivaskó Lívia (szerk.) Érthető kommunikáció. Médiatudományi Intézet. Szeged. 77–87.
Perkins, Michael R. 2007. Pragmatic impairment. Cambridge University Press. https://doi.org/10.1017/CBO9780511486555
Perkins, Michael R. 2008. Pragmatic Impairment as an Emergent Phenomenon. In: Ball, Martin J. – Perkins, Michael R. – Müller, Nicole – Howard, Sara (eds.) The Handbook of Clinical Linguistics. Oxford. Blackwell Publishing Ltd. 79–91. https://doi.org/10.1002/9781444301007.ch5
Pléh Csaba 2003. A természet és a lélek. Osiris Kiadó. Budapest.
Pléh Csaba – Palotás Gábor – Lőrik József 2002. Nyelvfejlődési szűrővizsgálat (PPL). Akadémiai Kiadó. Budapest.
Pléh Csaba – Felhősi Gabriella – Schnell Zsuzsanna 2004. A célok kitüntetett szerepe a gyermeki utánzásban. In: Gervain Judit – Pléh Csaba (szerk.) A láthatatlan megismerés. Gondolat Könyvkiadó. Budapest. 53–62.
Pléh Csaba 2006. A gyermeknyelv. In: Kiefer Ferenc (szerk.) Magyar nyelv. Akadémiai Kiadó. Budapest. 753–782.
Reboul, Anna – Moeschler, Jacques. 2000. A társalgás cselei. Osiris Kiadó. Budapest.
Schnell Zsuzsanna. 2005. Tudatelmélet és pragmatika. In: Gervain Judit – Kovács Kristóf – Lukács Ágnes – Racsmány Mihály (szerk.) Az ezerarcú elme. Tanulmányok Pléh Csaba 60. születésnapjára. Akadémiai Kiadó. Budapest. 102–116.
Schnell Zsuzsanna 2007. Tudatelmélet és pragmatika-idiomatikus nyelvelsajátítás. In: Mund Katalin – Kampis Görgy (szerk.) Tudat és elme. Typotext Kiadó. Budapest. 145–168.
Schnell Zsuzsanna 2008. A humorértelmezési stratégiák kognitív aspektusai. In: M. Danczi Anna – T. Litovkina Anna – Barta Péter (szerk.) Ezerarcú humor. Az 1. Magyar Interdiszciplináris Humorkonferencia előadásai. Tinta Könyvkiadó. Budapest. 240–248.
Sperber, Dan – Wilson, Deirdre 1995. Relevance: communication and cognition. Blackwell. Oxford.
Szili Katalin 2004. Tetté vált szavak. A beszédaktusok elmélete és gyakorlata. Tinta Kiadó. Budapest.
Tátrai Szilárd 2008. Irónia. In: Szathmári István (szerk.) Alakzatlexikon. A retorikai és stilisztikai alakzatok kézikönyve. Tinta Könyvkiadó. Budapest. 311–320.
Tomasello, Michael 2002. Gondolkodás és kultúra. Osiris Kiadó. Budapest.
##submission.downloads##
Megjelent
Hogyan kell idézni
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2010 Balázs Patrícia

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial 4.0 International License.
A folyóiratban publikált írások szerzői joga a szerzőt illeti. A folyóiratot az első publikálás joga illeti meg. A megjelenő írásra a Creative Commons License “Attribution-NonCommercial 4.0 International" (CC BY-NC 4.0) licenc vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a megjelenő munka másolása, továbbadása, elemeinek hasznosítása, átalakítása és további munkához való alapul vétele a kereskedelmi hasznosításon kívül bármilyen céllal megengedett, de csakis a szerző megfelelő elismerése, a licenc megjelölése, valamint bárminemű változtatás jelölése mellett.
Az Anyanyelv-pedagógia folyóirat semmiféle díjat nem ró szerzőire a cikkek kezelésért, benyújtásáért, publikálásáért. Minden írás, amely a folyóiratban megjelenik, közzététele után azonnal ingyenesen hozzáférhető.