Empirikus vizsgálatok A Tanár című televíziós sorozat kapcsán

Empirikus vizsgálatok A Tanár című televíziós sorozat kapcsán

Szerzők

  • Dániel Lóránd Keszy-Harmath BGSzC Budai Középiskolája, Budapest, Magyarország

DOI:

https://doi.org/10.21030/anyp.2018.3.3

Kulcsszavak:

A Tanár, empirikus vizsgálat, gordoni közléssorompók és én-közlések, asszertív kommunikáció

Absztrakt

A tanulmány A Tanár című szórakoztató filmsorozat pedagógus és tanuló közötti diskurzusait elemzi Thomas Gordon amerikai pszichológus modellje alapján, amely a sikeres tanári kommunikáció fontos elemeit mutatja be. A vizsgálat célja a népszerű filmsorozat első évadában szereplő egyes jelenetek rögzítése után a bennük található gordoni közléssorompók és én-közlések bemutatása. A tanulmány azt kutatja, hogy a vizsgált társalgásokban mennyire valósul meg az asszertív kommunikáció a két főszereplő karaktereinek a megnyilvánulásai során. Bemutatja továbbá, hogy a filmsorozat által sugallt kép mennyire felel meg a mai magyar valóságnak a tanítási módszerek, az iskola adottságai, felszereltsége, a tanárok személyisége tekintetében.

Hivatkozások

Antalné Szabó Ágnes 2006. A tanári beszéd empirikus kutatások tükrében. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest.

Boronkai Dóra 2009. Bevezetés a társalgáselemzésbe. Ad Librum Kiadó. Budapest.

Gordon, Thomas 1974. Teacher effectieveness training. Peter H. Wyden Publisher. New York.

Gordon, Thomas 1990. A tanári hatékonyság fejlesztése. A T.E.T.-módszer. Gondolat Kiadó. Budapest.

Herbszt Mária 2010. Tanári beszédmagatartás. Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó.Szeged.

Keszy-Harmath Dániel 2013. Tanár-diák kommunikáció a Facebookon. In: Haindrich Helga Anna – Horváth Krisztina – Drávucz Fanni – Karácsony Fanni (szerk.) A 8. Félútonkonferencia (2012) kiadványa. http://linguistics.elte.hu/studies/fuk/fuk12/feluton8_2012_12_p143-154_Keszy-Harmath.pdf (2014. január 6.)

Luhmann, Niklas 2011. A tömegmédia valósága, Gondolat Kiadó. Budapest.

Tóth-Mózer Szilvia – Lévai Dóra 2011. Az online közösségi oldalon lévő tanár-diák kapcsolat kezdeményezése és fogadása a metaforák tükrében. Oktatás-Informatika1–2. http://www.oktatas-informatika.hu/2011/12/toth-mozer-szilvia-levai-dora-az-online-kozossegi-oldalon-levo-tanar-diak-kapcsolat-kezdemenyezese-es-fogadasa-a-metaforak-tukreben/ (2018. július 20.)

Vörös Anna 2004. Osztálytermi kommunikáció, tanár-diák interakciók In: N. Kollár Katalin – Szabó Éva (szerk.) Pszichológia pedagógusoknak. Osiris Kiadó. Budapest. 413–417.

##submission.downloads##

Megjelent

2018. 09. 30.

Hogyan kell idézni

Keszy-Harmath, D. L. (2018). Empirikus vizsgálatok A Tanár című televíziós sorozat kapcsán. Anyanyelv-pedagógia, 11(3.), 40–49. https://doi.org/10.21030/anyp.2018.3.3

Folyóirat szám

Rovat

Műhely

Hasonló cikkek

<< < 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 > >> 

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.

Loading...