Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem folyóiratmenedzsment-rendszerének felületén.
Folyóiratok
-
Alkalmazott Pszichológia
Az Alkalmazott Pszichológia Folyóirat alapítója az Alkalmazott Pszichológia Alapítvány, amely 1998–2016 volt a lap kiadója, majd 2017-től ezt a feladatot az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara vette át. A folyóirat az Eötvös Kiadó gondozásában, a Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE PPK támogatásával jelenik meg. A negyedévente megjelenő folyóirat a pszichológia alkalmazásának minden területéről közöl kutatási eredményeket bemutató magyar és angol nyelvű tanulmányokat, helyzetelemző írásokat, tematikus összefoglalókat, módszertani tanulmányokat, kutatási beszámolókat, recenziókat és aktuális híreket. A publikált írások a gyakorlati területen dolgozó pszichológusok, illetve határterületeken dolgozó más szakemberek (pedagógusok, szociális munkások, szervezetfejlesztők, trénerek) széles rétegének szólnak. A folyóirat bírálati rendszerű, a benyújtott kéziratot legalább két független, anonim bíráló véleményezi.
Jelenleg a folyóirat csak e-mailben fogad be kéziratot! Kérjük, hogy a szerzői útmutató szerint elkészített kéziratokat a főszerkesztőnek, Kocsel Natáliának legyenek szívesek elküldeni a kocsel.natalia@ppk.elte.hu e-mail címre! Megértésüket köszönjük!
-
The AnaChronisT
The AnaChronisT provides an opportunity for academics as well as for advanced students for English language publication of their current work in the fields of English and American literature and cultural studies.
-
Anyanyelv-pedagógia
A Magyar Nyelvtudományi Társaság lektorált szakfolyóirata az alkalmazott nyelvészet és az anyanyelv-pedagógia kutatóinak, oktatóinak, magyar nyelven fejlesztő pedagógusoknak, kisgyermeknevelőknek
Az Anyanyelv-pedagógia folyóiratot a Magyar Nyelvtudományi Társaság alapította 2008-ban, évente négy száma jelenik meg. Célja az anyanyelv-pedagógiai kutatásoknak és az anyanyelvi nevelés fejlesztésének a szolgálata.
A folyóirat csak online formában érhető el, a teljes tartalmát kötelező regisztráció nélkül, térítésmentesen lehet olvasni. A folyóiratban kizárólag első közlések és lektorált írások jelenhetnek meg. Állandó rovatai: Tanulmányok, Műhely, Szemle, Kitekintő, Mozaik, Postaláda. A különböző rovatokban elsősorban alkalmazott nyelvészeti, anyanyelv-pedagógiai és pedagógiai tanulmányok olvashatók, de megjelennek bennük gyakorlati műhelymunkák, kutatócsoportokról, szakmai projektekről, tudományos konferenciákról szóló beszámolók, valamint könyvekről, folyóiratokról és szakmai honlapokról készült ismertetők is. A cikkek szerzői elsősorban hazai és külhoni nyelvészek, anyanyelv-pedagógiai kutatók, oktatási szakemberek, oktatók és gyakorló pedagógusok, nagy számban vannak a szerzők között tehetséges fiatalok is.
Az Anyanyelv-pedagógia folyóirat küldetése, hogy az anyanyelvi nevelés kutatásának és fejlesztésének az ösztönzője, szakmai támogatója legyen nemcsak Magyarországon, hanem a határainkon túl is.
-
Central European Cultures
Central European Cultures (CEC) is an open-access and print journal dedicated to advancing dialogue between researchers of cultural history and theory in Central Europe. It aims to publish new findings that address Central European literary and cultural history from the Middle Ages to the present, including its links to general literary and cultural theory. In particular, we welcome studies that are comparative, relevant both regionally and globally, and open up new perspectives on this part of Europe on an international level. Our ultimate goal is to accelerate information exchange within and outside the region, between researchers who are often separated from each other by linguistic and cultural barriers, and to provide a platform that is dedicated to a comparative, balanced and scholarly evaluation of Central European cultural phenomena. The journal is open to cross-cultural approaches not only thematically, but also chronologically: it examines the literary phenomena of the region from medieval times to the present. On the other hand, we intend to undertake extensive review activities to mediate the result of Central European research to the English-speaking public.
In addition to the studies and the review section, CEC will occasionally provide opportunities to publish thematic issues organized by a guest editor. Papers published in Central European Cultures are double-blind peer-reviewed by external experts. The journal is published twice a year under the auspices of Eötvös Loránd University, Faculty of Humanities in Budapest.
-
Central-European Journal of New Technologies in Research, Education and Practice
Founded by STOFFA Veronika and ZSAKÓ László in 2019.
Published by Eötvös Loránd University,
Faculty of Informatics, Pázmány Péter sny. 1/C, H-1117 Budapest
Responsible publisher: Dr. KOZSIK Tamás, Dean of ELTE Faculty of Informatics.
Responsible editors STOFFA Veronika and ABONYI-TÓTH Andor.
ISSN 2676-9425 (online)
Published since 2019
Publishing schedule: Between 2019-2023, our Journal was published semiannually. From 2024, we will switch to the continuous publication model. From then on, our journals operate according to a continuous publication model, which prioritizes the online version as an authoritative record and ensures immediate citation of peer-reviewed articles. The final volume containing the articles is published at the end of each year. Any supplementary or special issues may be published. Please watch our announcements.
Advertising: CEJNTREP currently does not operate advertised products or services.
Direct marketing: Journal propagation has been done through the journal website. Invitations to submit a manuscript are usually focused on presenters at conferences if the topic is related to the journal's aims and scope.
Archiving: The magazine is archived under ELTE EDITCEJNTREP offers without any charge its papers since its publication, as well as permits for any of its users to read, download, copy, distribute, print, search, or add a link to the complete texto of the paper, whenever doing it responsibly and mentioning the original.
The Central-European Journal of New Technologies in Research, Education and Practice (CEJNTREP) is an independent, scientific journal that is focused on publishing of the results of researches, theoretical studies and professional works. The aim of the journal is to introduce the latest findings from the field of sciences, computing and technologies including education, information and communication technologies. Further purpose is to enable the authors (teachers, researchers, scientists) to present the results of their own scientific research and professional activities with a special focus on the didactical aspects of education. The journal is designed mainly for teachers who teach subjects in the area of materials and technologies, information communication and other digital technologies at different schools, or use modern digital technologies and ICT in education, also for doctoral, postgraduate, and for talented students.
The journal is based on the over 30-years traditions of the DidMatTech International Scientific Conference, which currently functions as a “wandering” event among the V4 states. This is accompanied by more than 10 years of experience at the InfoDidact conference. The authors of the articles consist mainly of participants of these 2 conferences, who are given the opportunity to present their valuable results in their research work.
With its double blind peer-reviewed format, the journal publishes original research and review articles. The editorial board deals with the received manuscripts continuously and immediately starts the review process. Our journal do not charge submission fees, nor publication fees.
-
Communicationes Archaeologicae Hungariae
A Communicationes Archaeologicae Hungariae (ComArchHung, CAH) folyóirat Kárpát-medencei régészettel foglalkozó, a régészettudományban kiemelkedő jelentőséggel bíró forrásközlő és -értékelő tanulmányokat, rövidebb terjedelmű közleményeket, illetve a térség régészeti kutatásában érdeklődésre számot tartó műveket bemutató recenziókat ad közre. Kéziratokat mind magyar, mind idegen (angol és német) nyelven közöl.
-
Digitális Bölcsészet
A Digitális Bölcsészet című tudományos folyóirat célja, hogy lehetőséget teremtsen a magyarországi számítógépes bölcsészeti kutatások eredményeinek közzétételére, párbeszédet teremtve a különféle hazai és külföldi intézmények, műhelyek és kutatók között.
-
Dissertationes Archaeologicae
Journal of the Institute of Archaeological Sciences, ELTE Eötvös Loránd University
-
Elpis Filozófiatudományi Folyóirat
Az Elpis folyóirat 2007-ben jött lérte, 2017 óta mint Elpis Filozófiatudományi Folyóirat, az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola open-access, lektorált, időszaki lapja működik. A periodika a Magyar Tudományos Akadémia által elismert: szerepel a II. Osztály Filozófiai Bizottságának elfogadott folyóiratlistáján ("A" besorolású) és ennek megfelelően státusza az MTMT-ben lektorált. A folyóirat kész közölni minden olyan tudományos írást, ami a filozófiatudomány tág kategóriájába sorolható, profilja ugyanakkor egyértelműen filozófiai. Elsődleges célkitűzésünk a tehetséggondozás, fórumot biztosítani a filozófia területéhez tartozó fiatal kollégák számára. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a magyar filozófiai könyvek számára értő recepciót biztosítsunk, illetve hasábjainkon aktuális problémákat tárgyaló filozófiai vitákat ösztönözzünk. Lapszámaink online és nyomtatásban is megjelennek évi két alkalommal. Az Elpis a nemzetközileg elfogadott etikai alapelvek mentén, a legmagasabb tudományos sztenderdeknek megfelelően működik: a tanulmányok kettős vak bírálati folyamaton esnek át.
-
ELTE Law Journal
Az ELTE Law Journal az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának angol nyelvű folyóirata, amelynek lapszámait az ELTE Eötvös Kiadó adja közre. 2013 óta jelenik meg évente két lapszámmal. A folyóiratban a Szerkesztőbizottság olyan kiemelkedő színvonalú tanulmányokat törekszik megjelentetni, amelyek a jogtudomány különböző területeihez tartozó, nemzetközi érdeklődésre számot tartó és aktuális témákat dolgoznak fel.
-
FILOGI
A FILOGI az Eötvös Loránd Tudományegyetem Germanisztikai Intézetének lektorált tudományos folyóirata, amely a germanisztika, a néderlandisztika és a skandinavisztika területéről vár tanulmányokat, recenziókat, valamint konferencia-ismertetőket. A germanisztikai témájú cikkeket német nyelven, a néderlandisztikaiakat holland vagy angol, a skandinavisztikai tárgyúakat pedig angol, német, vagy az adott skandináv nyelven publikáljuk. Valamennyi cikk angol nyelvű absztrakttal is el van látva.
-
Folia Archaeologica
A Folia Archaeologica a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Évkönyve. Célja, hogy az Intézetben folyó tudományos kutatások eredményeit bemutassa a hazai és nemzetközi közvélemény számára. A kötet egyúttal az NRI rendszeresen megjelenő Évkönyve is, amely részletesen bemutatja az adott évi tevékenységét.
Megjelenés: a tárgyévet követő első negyedévben, nyomtatott és nyílt hozzáférésű online (pdf) változatban.
A Folia Archaeologica tartalmilag két nagyobb egységre oszlik. A kötet első fele magyar és idegennyelvű, klasszikus, elemző, értekező jellegű tanulmányokat tartalmaz, folytatva ezzel a folyóirat hagyományait. A második része pedig az NRI adott évi tevékenységét mutatja be, a régészeti feladatellátáshoz kapcsolódó beszámolóktól kezdve az intézmény tudományos, közművelődési tevékenységén át a gyűjteményfejlesztésig.
Rovatok:
- Tanulmányok: magyar vagy angol nyelven (a fordítást a szerkesztőség biztosítja)
- Kisebb közlemények: magyar vagy angol nyelven
- Könyvismertetések, recenziók
- Nekrológok
- Beszámolók az NRI 2023. évi tevékenységéről
A kéziratokkal és leadásukkal kapcsolatban Szalontai Csaba ad tájékoztatót.
-
Folia Historica
A Folia Historica a Magyar Nemzeti Múzeum évente egy alkalommal megjelenő történeti évkönyve, amely három rovatban (Tanulmányok, Közlemények, Műhely) közöl elsősorban a múzeum műtárgyaihoz, a múzeum történetéhez, kiállításaihoz, a múzeumi munkához kapcsolódó írásokat, illetve publikációs lehetőséget biztosít a múzeum munkatársai részére, hogy történeti, művészettörténeti, muzeológiai témájú tudományos kutatásaikat megjelentessék.
-
Historical Studies on Central Europe
Historical Studies on Central Europe (HSCE) is a double-blind peer-reviewed scholarly journal published by the Faculty of Humanities of Eötvös Loránd University. HSCE is a new historical periodical which considers the yearbook Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae Sectio Historica as its first series. Between 1957 and 1993, this earlier series was published by the same university in French, English, German, and Russian (issues are available at the following link: https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/44176), with prominent historians on its editorial board. Whilst the Sectio Historica was attached to the Institute of History, it was decided that HSCE should be launched by the Doctoral School of History. According to its multidisciplinary character, HSCE is dedicated for contributions from various fields of historical scholarship in a broad, interdisciplinary spirit, including ethnology and archaeology.
In accordance with its name, the journal focuses on the history of Central Europe: a region of crossroads and meeting points, where throughout the centuries diverse ethnic groups, confessions, traditions, and political entities have interacted in a very special way. As the definition of the region varies by age and discipline—it may mean the Habsburg Empire, the territory ranging from the Baltic Sea to the Adriatic Sea, or from German-speaking areas to the Balkans—, HSCE offers a forum for reflective interpretations of this region. Besides studies that specifically address the region’s history, the editors welcome papers that bear methodological and/or theoretical relevance to the study of historical processes.
According to the editorial board’s concept, each issue consists of three to five thematic blocks, with two to four studies in each. The HSCE is also open to publish individual papers. The editors are committed to establish a review column with shorter and featured book reviews, as well as review articles critically approaching recent scholarly publications. Furthermore, we aim to publish regular reports on current research projects for disseminating information about ongoing projects in Central Europe.
HSCE intends to build an interdisciplinary platform for enhancing the dialog and disseminating new findings on Central Europe, a region, whose research results have limited circulation in international scholarship due to language barriers, and in addition, research is heavily influenced by national narratives. This aim is supported by the fact that HSCE is an open-access journal published twice a year and is available in both printed and online formats.
-
Gyermeknevelés Tudományos Folyóirat
Bemutatkozás
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar – több mint 150 éves – szakmai profiljába illeszkedik a gyermeki tanulás és személyiségfejlesztés kutatásokra alapozott módszertanának elméleti és gyakorlati oktatása, különös tekintettel az első 12 életévre. A Gyermeknevelés Tudományos Folyóirat célja fórumot adni a gyermeki tanulással, a gyermeki személyiségfejlődéssel foglalkozó legújabb tudományos írásoknak. Célunk, a tanulmányokat olvasó kutatókat, egyetemi oktatókat, pedagógusokat és szülőket megismertetni a – bölcsődére, az óvodára, az iskolára, valamint a 0–12 éves korú gyermekekre vonatkozó – tudományos kutatások eredményeivel, szakmailag lektorált, közérthető írásokon keresztül. A folyóirat bírálati rendszerű, a benyújtott kéziratot az adott szakterületet jól ismerő bírálók véleményezik.
-
Italogramma
A folyóirat olasz és angol nyelven nemzetközi peer-reviewed cikkeket és recenziókat közöl az olasz irodalom, színház, nyelvészet, történelem és kultúra tárgykörében.
-
Gyógypedagógiai Szemle
A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének folyóirata a gyógypedagógia szakterületének új eredményeit, gyakorlati munkájának tapasztalatait közli negyedéves rendszerességgel. A Gyógypedagógiai Szemle (GYOSZE) a gyógypedagógia specifikus területeinek aktuális hírei mellett évek óta állít össze tematikus számot egy szakág összefoglalójaként, illetve az időszaki eseményekről, megjelent friss kiadványokról közöl rövid tájékoztatókat.
-
Hagyományok és kihívások
Az ELTE Egyetemi Könyvtár 2011-ben, fennállásának 450. évfordulóján a hagyományteremtés szándékával országos konferenciát rendezett, melynek kettős célja volt. Részben az elért szakmai eredményeit szerette volna bemutatni szélesebb érdeklődő közönség előtt, részben pedig fórumot kívánt biztosítani a szakmai közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdések megvitatására. Az előadásokat évente megjelenő konferenciakötetben publikáljuk.
-
Jogelméleti Szemle
A Jogelméleti Szemle elsősorban a jogelmélet és a jogszociológia, másodsorban általában a tágabb értelemben vett jog- és államtudományok körébe tartozó tanulmányokat és egyéb tudományos írásokat közlő folyóirat, mely 2000 óta, évente négy alkalommal jelenik meg.
-
Initium
A folyóirat az ELTE BTK Germanisztikai Intézetében tanuló hallgatóknak kínál publikációs lehetőséget. Az évente megjelenő folyóirat helyet biztosít a tanulmányokat lezáró, kiemelkedő színvonalú dolgozatoknak, és dokumentálja az OTDK keretében készült munkákat is.
-
Jogtörténeti Szemle
A Jogtörténeti Szemle a hazai jogtörténeti kutatások fóruma 1986 óta, amelynek kiadásában részt vesz az összes hazai felsőoktatási kutatóműhely.
-
Journal of Chinese Language Teaching in Central and Eastern Europe 中东欧中文教育杂志
The Journal of Chinese Language Teaching in Central and Eastern Europe 中东欧中文教育杂志 is an international peer-reviewed academic journal published twice a year. The aim of the journal is to provide a platform for researchers and teachers to publish articles on the history, development, and current situation of Chinese language education in Central and Eastern Europe, as well as on related research conducted in the region.
The journal publishes research articles, book reviews, and reports on the region’s recent conferences, new developments, and ongoing projects related to Chinese language teaching, as well as interviews with renowned experts in the field of researching and teaching the Chinese language. -
Lejana. Revista Crítica de Narrativa Breve
A LEJANA. Revista Crítica de Narrativa Breve a spanyol nyelvterület kisprózai alkotásairól készült tudományos cikkeket publikál spanyol és angol nyelven. 2010 óta jelenik meg, kiadója az ELTE BTK Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, főszerkesztője Dr. Scholz László.
-
Magyar Nyelvőr
A Magyar Nyelvőr a magyar nyelv nyelvtudományi vizsgálatának eredményeit közli a leíró és történeti nyelvtan, a nyelvművelés és nyelvi tervezés, a stilisztika, a nyelvpedagógia témaköreiben.
-
Magyar Nyelv
A Magyar Nyelv a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1905 óta megszakítatlan folyamatossággal megjelenő folyóirata. A szakmai közvélemény szerint a legfontosabb magyar nyelvű, hungarológiai jellegű, s egyúttal a legátfogóbb tematikájú, az érintkező tudományterületek felé is nyitott nyelvészeti szakfolyóirat, melyet a nemzetközi tudományosság mérvadó fórumai is számon tartanak. A Magyar Örökség díj, amelyet a magyar nyelv művelésében betöltött szerepének elismeréseként a Nyelvtudományi Társaság kapott, a folyóirat közművelődésben betöltött szerepének elismerése is. A folyóirat elsődleges célja, hogy a magyar nyelv sokoldalú hazai és határokon túli vizsgálatának, illetve a kapcsolódó társtudományi kutatásoknak rangos szakmai fórumot biztosítson.
-
Modern Nyelvoktatás
A Modern Nyelvoktatás alkalmazott nyelvészeti és nyelvpedagógiai folyóirat, mely többek között a nyelvtudomány, a fordítástudomány, a neveléstudomány, a nyelvpedagógia, a nyelvtanítás és nyelvtanulás témakörében született írásokat, tanulmányokat közöl évi két számban. A folyóirat a kutatókhoz, valamint a gyakorló pedagógusok minél szélesebb köréhez kíván szólni, ezért az elméleti kérdésekkel és a kutatásmódszertani témákkal tudományos igényességgel és közérthető formában foglalkozik.
A beküldött tanulmányokat a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően két független és anonim bíráló lektorálja. Olyan írásokat várunk, melyeket más folyóiratokhoz, kiadókhoz még nem nyújtottak be, illetve még nem publikáltak. Szívesen fogadjuk frissen megjelent magyar és idegen nyelvű tudományos és szakkönyvek ismertetését, bírálatát.
A folyóirat évente négy számot jelentet meg (kétszeri megjelenést követően).
-
Mérnöki és Informatikai Megoldások
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Informatikai Kar, Savaria Műszaki Intézet gondozásában megjelenő folyóirat elsődleges célja egy olyan fórum létrehozása, amelyen a műszaki/informatikai, graduális és posztgraduális képzésben résztvevő tehetséges hallgatók és kutatók bemutathatják tudományos tevékenységüket, illetve valós ipari problémák megoldása kapcsán született eredményeiket. Ezen felül lehetőséget biztosítunk a Kar és partnerei munkája során elért kutatási eredmények közzétételére is, így támogatva a műszaki és informatikai tudomány szinergiáját.
-
Neveléstudomány | Oktatás – Kutatás – Innováció
A Neveléstudomány | Oktatás – Kutatás – Innováció című online folyóiratot 2013-ban indította útjára munkatársaival prof. dr. Vámos Ágnes. Kiadója az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Kara, gondozója a Kar Neveléstudományi Intézete. A folyóiratban megjelenő cikkeket széles szerzői körből, a neveléstudományok és a társ- és rokontudományok magyarországi és külföldi kutatóitól és a nevelés tudományos és minőségi művelését fontosnak tartó pedagógusoktól, oktatóktól, fejlesztőktől várjuk. A folyóirat lapszámai angol tartalomjegyzékkel, tartalmi összefoglalókkal és szerzői bemutatkozásokkal jelennek meg. A benyújtott tanulmányok elbírálása mindkét irányban anonim módon, minimum két szakmai bírálattal történik.
-
Öt Kontinens
Az Öt Kontinens az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének évi rendszerességgel megjelenő történelemtudományos folyóirata.
-
Pedagógusképzés
A Pedagógusképzés folyóirat a pedagógusképzők lapja. Célja a pedagógusképzők minél szélesebb körének bevonásával a szakmai-tudományos párbeszéd elősegítése a hazai- és nemzetközi pedagógusképzés, valamint a köznevelés területén. A lap kiemelt küldetése a szakmai fejlődés és tanulás folyamatának modern tanuláselméleti alapokon történő képviselete, a tanárrá válás folyamatának, a szakmai fejlődés tágabb perspektívában történő értelmezése.
-
Studia Linguistica Hungarica
Studia Linguistica Hungarica publishes peer reviewed papers mainly about the Hungarian language with a general theoretical and typological orientation. Contributions adopting a functional cognitive theoretical perspective are especially, but not exclusively, welcome. The thematic scope of the journal ranges from semantics, syntax, and phonology to pragmatics, text linguistics and stylistics, from both descriptive and historical viewpoints. A single issue is published per year, with papers written in English, German, or French.
-
Távol-keleti Tanulmányok
A Távol-keleti Tanulmányok az ELTE Bölcsészettudományi Kar Távol-keleti Intézetének a Magyar Tudományos Akadémia által elismert hivatalos folyóirata, amely a sinológia, a mongolisztika és Belső-Ázsia-kutatás, a japanológia, a koreanisztika, és más kapcsolódó területek tárgykörében közöl tudományos írásokat. A Távol-keleti Tanulmányok évente kétszer jelenik meg. Számai korábban magyar nyelvűek voltak, 2021-től bevezetett ütemezése szerint azonban egy magyar és – Journal of East Asian Cultures címen – egy angol nyelvű számmal jelentkezik az egyre inkább nemzetköziesedő magyar Kelet-Ázsia-kutatás folyóirataként. A tanulmányok kettős vak bírálati folyamaton esnek át. A folyóirat szintén közöl recenziókat a felsorolt területekhez kötődő művekről.
-
Természet-, műszaki- és gazdaságtudományok alkalmazása nemzetközi konferencia
Az ELTE Savaria Campusaban évente megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia keretein belül elhangzott kutatásokról készített tanulmányokat jelenteti meg. A rendezvényen a tudományágak széles spektrumának különböző területei képviseltetik magukat. A természet-, a műszaki- és a gazdaságtudományok aktuális kérdései, vizsgálódásai, hazai és nemzetközi kutatási eredményei kerülnek bemutatásra.
-
Településföldrajzi Tanulmányok
A folyóirat a szerkesztıbizottság szándéka szerint tágítani kívánja a társadalomföldrajzzal, a települések földrajzi jellegő kutatásával foglalkozó szakemberek megszólalási-, valamint kutatási eredményeik
nyilvánosságra hozatalának a lehetıségét. -
Working Papers in Language Pedagogy
Working Papers in Language Pedagogy publishes original articles reporting on the findings of either empirical or theoretical research in all subdisciplines of language pedagogy and applied linguistics. It is a peer-reviewed on-line publication for PhD programme participants, staff and independent researchers published on an annual basis by the Language Pedagogy PhD Programme, at the School of Englishamerican Institute, Eötvös Loránd University.