Értelmileg akadályozott gyermekeket nevelő-oktató gyógypedagógusok tapasztalatai a szülőkkel való kapcsolattartásról

Absztrakt

Háttér és célok: Kutatásunk az értelmileg akadályozott gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógusok és szülők kapcsolattartási mintázatait vizsgálja a gyógypedagógusok szemszögéből, kitérve az alkalmazott kapcsolattartási formákra, a kapcsolattartás során érintett tartalmakra, a kapcsolathoz fűződő benyomásokra és érzésekre, valamint esetleges javaslataikra, melyek a jövőben bővíthetik a gyógypedagógusok eszköztárát a kapcsolattartás tükrében. A téma jelentősége a gyógypedagógiai nevelés-oktatásban jellemző multidiszciplináris teamek fontosságában rejlik, aminek mai értelmezésben a szülő is részese. Az elmúlt években a téma nagyobb teret kapott az oktatáspolitikai és társadalmi változások nyomán, azonban a kutatások főként többségi pedagógusokra és szülőkre fókuszálnak, holott az értelmileg akadályozottak pedagógiája területén mindig is kiemelt jelentőségű volt a szülőkkel való együttműködés.

Célunk, hogy feltárjuk a gyógypedagógusok kapcsolattartási szokásainak mintázatait, felmérjük a kapcsolathoz fűződő érzelmeiket, benyomásaikat, valamint a kapcsolattartáshoz fűződő javaslataikat, igényeiket, s ezen eredmények alapján felismerjünk a gyakorlatban is hasznosítható támogatási lehetőségeket, valamint feltérképezzük azokat a területeket, melyeket szükséges volna tovább vizsgálni.

Módszer: Kutatásunk módszeréül az online önkitöltős kérdőívet választottuk, amihez 17 kérdéses kérdőívet állítottunk össze a feldolgozott kutatások alapján.

Eredmények: A kapcsolattartási formák tekintetében a válaszadók a párbeszédre alkalmas módszereket preferálják és ezeket is ítélik leghasznosabbnak; a vártnál magasabb arányban jelent meg a közösségi média használata. A válaszadók háromnegyede pozitívnak értékeli a szülőkkel való kapcsolatát. Tartalom tekintetében főként a gyermeket közvetlenül érintő kérdésekről beszélnek.

Következtetések: A kapcsolattartási formák alkalmazási gyakorisága összefüggést mutat hasznosságuk megítélésével. Az 1-5 éve pályán lévő válaszadók az átlagnál alacsonyabb arányban érzik magukat maximálisan felkészültnek és elégedettnek, ők igényelnék leginkább az ezirányú továbbképzéseket és saját kommunikációjuk fejlesztését. Hasonló tendenciát találtunk a több mint 15 éve pályán lévő gyógypedagógusoknál is, érdemes volna tehát mind a pályakezdők lehetséges támogatását, mind a több mint 15 éve pályán lévő gyógypedagógusok elégedettség-érzésének befolyásoló tényezőit – mint a kiégés, oktatáspolitikai és családszerkezeti változások – vizsgálni. Ezen felül érdemes lenne vizsgálni, hogy a közösségi média térnyerése milyen hatással van a gyógypedagógusok és szülők kapcsolattartására.

Kulcsszavak: Szülő-gyógypedagógus kapcsolat, szülő-gyógypedagógus kommunikáció, kapcsolattartás, szülői bevonódás