A folyóirat nyári számának Fókusz rovata a felsőoktatás-pedagógia kevéssé ismert területére hívja fel a figyelmet: a közszolgálati és azon belül is elsősorban a rendészeti képzést vesszük górcső alá. A tanulmányok szerzői egyetértenek abban, hogy a kortárs rendfenntartás korszerű képzést igényel. A rendészeti képzésen belül mind nemzetközi, mind hazai színtéren egyre erőteljesebben jelenik meg elvárásként az emberközpontú szemléletmód megerősítésének igénye, a gyakorlati életben jól alkalmazható kompetenciák fejlesztésének szükségessége. Az első tanulmányban általános áttekintést nyújt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen zajló pedagógiai átalakítási folyamatról Korpics Márta és Bajnok Andrea, majd a kompetenciafejlesztést támogató jó gyakorlatokat mutatja be írásában Fekete Márta, Bajnok Andrea és Hegedűs Judit, illetve a pénzügyőr képzés területéről Czene-Polgár Viktória és Szabó Andrea. A jó gyakorlatok mellett helyet kapott a tanulmányok között a hallgatókat fókuszba állító kutatás is: Erdős Ákos és Magasvári Adrienn a pénzügyőri hivatást választó hallgatók motivációs tényezőit tárta fel, végül az utolsó tanulmányban az oktatói identitást elemzi Hegedűs Judit és Fekete Márta. A Fókusz Rovat szerzői a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói.