Előszó
Absztrakt
Huszadik számunk témája a játék fenomenológiai megközelítése. A témaválasztás ötletét a Magyar Fenomenológiai Egyesület és az ELTE BTK Filozófia Intézetének 2018 áprilisában megrendezett konferenciája adta, mely A játék mint sajátos fenomén nevet viselte. A kétnapos tudományos találkozó előadásaiból kötetünkben csak egy szűk válogatás olvasható. A tematikus blokkot Gyöngyösi Megyer, Fazakas István és Forczek Ákos szerkesztette, közreműködéséért köszönet illeti Marosán Bencét, a konferencia szervezőjét.
A játéktevékenység a fenomenológiai filozófia egyik kitüntetett témája, amennyiben az a világhoz való viszonyulásunk sajátos módozatait fedi fel. Ahogy a konferenciafelhívás fogalmaz: „A játék egy sajátos köztes fenomén, mely valahogy mégis képes rá, hogy élesebb megvilágításba helyezzen minden mást. Mintegy a reflexió egy különös, kezdetleges formájaként jelenik meg. Olyan fenomén, mely több különböző fenoméntartomány határán lebeg – komolyság és komolytalanság, lét és nem-lét, valóság és illúzió – oly módon, hogy egyúttal mindegyikben benne van. A játékot mindig egyfajta virtualitás, illetve hiperrealitás színezi át.” A tematikus blokkot Eugen Fink A boldogság oázisa - Gondolatok egy játékontológiához című tanulmányának magyar fordítása nyitja, ami alapszövegnek tekinthető ezen a területen. A fordítás Horváth Dávid munkája, mellette külön köszönet illeti Hans-Reiner Seppet, illetve a Herder és a Karl Alber Verlagot, hogy nagyvonalúan rendelkezésünkre bocsátották a szöveg magyar közlésének jogait. A fordítást három dolgozat követi. Marosán Bence tanulmánya arra mutat rá, hogy a játék már Husserl filozófiájában is különös jelentőségre tesz szert, méghozzá gondolkodásának különböző aspektusaiban. A tanulmány végkövetkeztetése szerint a játék az ember sajátos létszerkezetének sarokköve. Mégis, a játékproblematikát elsősorban a fenomenológiai filozófia két másik meghatározó szerzőjéhez, Eugen Finkhez és Hans-Georg Gadamerhez szokták kötni. Nyírő Miklós tanulmánya arra vállalkozik, hogy bemutassa, miként gondolja újra a két szerző Heidegger filozófiáját, milyen párhuzamok és különbségek mutatkoznak játékinterpretációik között. Végül Darida Veronika írása azt vizsgálja, hogy miért tekintették többen is (Benjamin, Deleuze és Agamben) a bábjátékot különösen izgalmas apropónak olyan hagyományos filozófiai kérdések újragondolásához, mint például a szubjektum-objektum viszony vagy a megértés, és fogalmazták meg saját filozófiájuk alapkérdéseit bábok segítségével.
Másodszor jelentkező, az itthon alig ismert kortárs filozófiai témák átfogó bemutatását célul kitűző Szkopé rovatunkban Márton Miklós egy nemzetközileg is ritkán feldolgozott kérdést, a „fizikai” fogalmának a különféle fizikalista elképzelésekben betöltött szerepét és jelentését járja körül. Kritérion rovatunk két vitacikket is tartalmaz: az elsőben Cseke Ákos a Nemes László által megkezdett praxis-vitát folytatja (lásd Elpis 2017/2.), s platonikus-ágostoni alapokból kiindulva támadja Nemes felfogását filozófiai tudás és gyakorlat kapcsolatát illetően; a másodikban Pöntör Jenő Tőzsér János Az igazság pillanatai című nemrég megjelent munkájának szkeptikus érveiről igyekszik bizonyítani, hogy azok önmagukat ássák alá, ám egyúttal felvillantja, hogy a szkepticizmus képes lehet elkerülni az öncáfolat csapdáját. A rovatba ezúttal bekerült recenziók sorát Kodaj Dániel írása kezdi meg, amely Ambrus Gergely antifizikalista érveit értékeli Tudományos elmefilozófia című műve alapján. Ezt követően, lapszámunk fenomenológiai tematikájához illeszkedve, Schwendtner Tibor Marosán Bence kétkötetesre tervezett Kontextus és fenomén című munkájának első feléről írt bírálatát közöljük. Végül, most először kerül bemutatásra a folyóiratban angol nyelvű kötet magyar szerzőtől: Tóth Szilárd János ismerteti Nyirkos Tamás The Tyranny of the Majority című könyvét és az általa felvetett politikai problémákat.
