Előszó

Absztrakt

Folyóiratunk korábban is örömmel biztosított lehetőséget arra, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon legkiválóbban teljesítő filozófia, illetve esztétika szakos hallgatók publikálhassák lapjainkon tanulmányaikat. Ehhez a hagyományunkhoz híven járunk el, amikor jelen, huszonnegyedik számunkban öt kitűnő írást közlünk a 2021. évi OTDK díjazottjainak tollából. Csabay István Cesare Beccaria büntetőelméletének utilitarista, illetve kontraktualista aspektusait világítja meg, kitérve az ellentmondásosnak tűnő koncepció Jeremy Bentham általi kritikájára is. Enesey Diána a kierkegaard-i filozófia ismert alakzataira, a „hit lovagjára”, valamint a „végtelen rezignáció lovagjára” koncentrál: a végességhez és az örökkévalósághoz való viszonyukat, a végesség meghaladásának általuk megjelenített lehetőségeit vizsgálja. Katona Ágnes a személyek konstitúciós elméletének kritikájára vállalkozik: tanulmányában arra mutat rá, hogy a „személyek ontológiájának” (personal ontology) vizsgálódási körén belül újabban népszerűvé vált konstitúciós nézet jelenlegi formájában inkonzisztens állításokat tartalmaz. Ónya Balázs dolgozatában arra keresi a választ, hogy kidolgozható-e egy olyan pluralista igazságelmélet, amely az igazság fogalmát illetően ugyan monista, ugyanakkor érvényt tud szerezni annak az intuíciónak is, hogy a társadalmi valóságunkról tett állítások másképpen igazak, mint például az a kijelentés, hogy 5+7=12. Végül Schmal Dávid Flórián a nietzschei kritikai attitűd működését vizsgálja Michel Foucault filozófiájában: Foucault Nietzsche-interpretációjából kiindulva amellett érvel, hogy a francia szerző gondolkodásának alapvető alakzatait tekintve is Nietzsche tanítványaként érthető meg.

Kritérion rovatunk ezúttal egy könyvkritikával kezdődik. Katona Ágnes ebben a cikkében azonban nem csupán bemutatja és értékeli Az igazság pillanatai? című kötetet, hanem egyúttal át is tekinti a filozófiai disszenzus által generált vitát. Ismerteti az erről szóló angolszász diskurzust, illetve azt a hazai eszmecserét, amely Tőzsér János filozófiával szembeni szkepticizmusa nyomán bontakozott ki: ennek első megfogalmazása szerint a filozófusok közt fennálló széleskörű és mély véleménykülönbségek miatt fel kellene függesztenünk minden filozófiai vélekedésünket. Ehhez a vitához szól hozzá Pöntör Jenő a rovat második cikkében. Pöntör az Elpis 2019/1-es számában amellett érvelt, hogy bár számos kritikus a filozófiával szembeni szkepticizmust öncáfolónak tartja, ezt a csapdát a szkeptikus el tudja kerülni. Erre válaszként Paár Tamás azt hangsúlyozta a 2020/1-es számban, hogy a szkepticizmus az öncáfolást csak az önkényesség árán védheti csak ki. Pöntör mostani válaszában egy radikális és vállaltan irracionális, azaz a racionalitás szempontjait elutasító szkepticizmus mellett száll síkra. Pöntör cikkét egy újabb vitacikk követi, pontosabban egy „metavitacikk”. Rosta Kosztasz ugyanis Dombrovszki Áron és Lovász Ádám a Magyar Filozófiai Szemlében lezajlott heves polémiájára reflektálva fejti ki, hogy szerinte mi is a vitatkozás minimuma, és hogy ennek hiánya miért vezet a filozófiai közbeszéd hanyatlásához, kitérve a diszkurzív közösség ezzel kapcsolatos feladatára is. Ezt követi Dombrovszki egy újabb könyvkritikája, amely Tuboly Ádám Quine-monográfiáját elemzi (Advocatus Diaboli: Quine és a modális logika). Számunk utolsó cikke egyben a Kritérion rovat első olyan darabja is, amely már egy idegennyelvű könyv kritikája: Héthelyi Máté David Enoch Taking Morality Seriously című könyve alapján ír arról, hogy végül is mennyiben sikerült a szerzőnek plauzibilissé tennie az erkölcsi realizmus álláspontját.