Adatvédelmi és jogi nyilatkozatok

1. Adatvédelem. A folyóiratnál megadott neveket és email címeket, illetve lektori szakvéleményeket kizárólag az Elpis szerkesztősége használja, más célokra, harmadik félnek nem kerülnek átadásra.

2. Ingyenesség. Az egyenlőség elvén alapuló publikációs irányelvet követve az Elpis semmiféle díjat nem ró szerzőire a cikkek kezelése, benyújtása, publikálása fejében. Minden írás, amely a folyóiratban megjelenik, publikálása után azonnal ingyenesen hozzáférhető. Jelenleg sajnos nem tudunk honoráriumot biztosítani a tanulmányokért.

3. Szerzői jog. A szöveg beküldésével a szerzők elismerik, hogy az írás saját eredeti szellemi termékük, és harmadik személy joga nem sérül a publikálásból eredően. Harmadik személy bárminemű panasza esetén a teljes felelősség a szerzőt terheli, beleértve az esetleges anyagi következményeket is. A szerző(k) nevét, ORCID azonosítószámát és intézményi affiliációját a folyóirat (az előre egyeztetett formában) mind a nyomtatott kiadványban, mind a honlapon megjeleníti. A szerzők írásukat a folyóiratban publikált változattal megegyező formában az ezen eredeti megjelenésre való utalás mellett tehetik közzé más kiadványban. A szerzőket bátorítjuk, hogy írásukat online felületeken közzétegyék.

4. Licensz. A folyóiratban publikált írások szerzői joga továbbra is a szerzőt illeti. A folyóiratot az első publikálás joga illeti meg. A megjelenő írásra a Creative Commons License “Attribution-NonCommercial 4.0 International" (CC BY-NC 4.0) licenc vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a megjelenő munka másolása, továbbadása, elemeinek hasznosítása, átalakítása és további munkához való alapul vétele a kereskedelmi hasznosításon kívül bármilyen céllal megengedett, de csakis a szerző megfelelő elismerése, a licenc megjelölése, valamint bárminemű változtatás jelölése mellett.

5. Open Access. Folyóiratunk libre open access formában hozzáférhető periodika. Ez a Budapest Open Access Initiative (BOAI) irányelveivel összhangban azt jelenti, hogy a felhasználók szabadon olvashatják, tölthetik le, másolhatják, adhatják tovább, nyomtathatják, kereshetik, hivatkozhatják, illetve használhatják bármely más törvényes céllal a folyóiratban megjelenő tanulmányok teljes szövegét anyagi, jogi, vagy technikai korlátozás nélkül, amennyiben betartják a nemzetközileg elfogadott tudományetikai normákat (idézés, hivatkozás stb.).

6. Archiválás. A folyóiratban megjelenő munkákat a kiadó az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban (EDIT) archiválja. Ez a repozitórium az intézményhez kötődő dokumentumok és gyűjtemények tárolására szolgál, a felhasználók számára pedig lehetőséget biztosít, hogy a gyűjteményekben adott kategóriák szerint keressenek és böngésszenek.