Absztrakt
Tanulmányunkban a randomizált pedagógiai kísérletek 21. századi amerikai elterjedésének és a fogalom recepciójának felvázolására vállalkozunk. Elsőként a randomizált kísérletek fogalmának részletes elemzését adjuk, majd a randomizált kísérletek történetiségével, emberi és szervezeti kihívásaival foglalkozunk. Az Amerikai Pedagógiai Kutatók Szervezete (AERA) által kiadott hat impakt faktoros folyóirat utóbbi 13 évfolyamának cikkein, a címet, az absztraktot és a kulcsszavakat bevonva, tartalomelemzést végeztünk, amely jól jelzi a randomizált kísérletek megjelenését, jelenlegi és várható előretörését a nívós folyóiratokban. Korábbi munkánkban (Csíkos, 2011) már kifejtettük az Amerikai Egyesült Államokban 2001-ben elfogadott ’No Child Left Behind’ elnevezésű törvény és a rá egy évre, 2002-ben elfogadott Education Sciences Reform törvény lehetséges hatását a neveléstudományi kutatásokra. Mostani elemzésünk célja kettős. A randomizált kísérletek fogalmának még pontosabb körüljárásával az elmélet és a gyakorlat számára használható leírást szeretnénk adni erről a kísérleti típusról, továbbá a fogalom 21. századi recepcióját kísérjük figyelemmel a tartalomelemzés módszerével.