A képviselőjelölési rendszer az 1930-as évek választójogi tervezeteiben

Absztrakt

Az 1930-as éveknek Gömbös Gyula volt a legkarakterisztikusabb miniszterelnöke, akinek tekintélyuralmi törekvéseit maga Horthy is ellenezte, ezért csak halálos kimenetelű betegsége miatt nem menesztette. 95 pontos Nemzeti Munkatervének, kormányprogramjának – amit kritikusai csak „Álmoskönyvnek” csúfoltak – így szólt az egyik mondata: „Szükségesnek tartjuk a választójog reformját, a titkosság elvének érvényesítése alapján, de a nagy nemzeti érdekek legmesszebbmenő megóvásával.” A tekintetben azonban, hogy ezt Gömbös nem veszi komolyan, az aggályok már miniszterelnöki pályafutása közepe táján megfogalmazódtak. Erről tanúskodik Vértes István Száz éves harc a választójogért című, 1934-ben megjelent könyve Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban őrzött példányának utolsó sorai, melyet arra már a megjelenést követően, valószínűleg maga a szerző kézzel és ceruzával írt: „Azóta, hogy e sorok megíródtak, világossá vált, hogy milyen mélységes szakadék áll Magyarország jelenlegi miniszterelnökének szavai és tettei között. Világossá vált ez nemcsak a gazdasági és szociális téren beígért, de meg nem valósított reformokkal kapcsolatban, melyek megvalósításának talán rajta kívül álló akadályai is nagy számban vannak, de különösen a közjogi s e téren is a választójogi reformígéretekkel kapcsolatban, melynek kizárólagos akadálya ma egyedül a miniszterelnök és pártjának hatalmi féltékenysége. Titkos választójog – Gömbös ígéret – Írott malaszt, maszlag!!!”

Bár Gömbös elhunyt 1936-ban, utóda, Darányi Kálmán a választójog reformját továbbra is napirenden tartotta. Így még abban az évben választójogi ankétot tartottak – amit érinteni fogunk tanulmányunkban –, 1937-ben pedig megszületett a választójogi novella.

Aligha meglepő tehát, hogy az 1930-as években választójoggal kapcsolatos írások, ötletek, kritikák tömegével jelentek meg. A szerzőket hosszasan tudnánk sorolni: példálózva Féja Gézát, Halmay Elemért, Szabó Dezsőt, Vámbéry Rusztemet vagy a már idézett Vértes Istvánt emelhetjük ki. A rendkívül gazdag emlékirodalomból valamilyen módon szelektálnunk kellett, ezért csak négy olyan szerzővel – köztük egy társadalmi szervezettel – foglalkozunk e helyen, akik a kritikákon túl választójogi tervezetet is készítettek. Mégpedig olyat, amelyek kitérnek szűkebb témakörünkre, a korabeli képviselőjelölés reformjára is, vagy legalábbis azzal kapcsolatba lehet hozni. Ugyanakkor hangsúlyozzuk: a teljességre törekvés még e szempontból sem célunk, mivel egyik kedvelt témánkként az 1930-as évek választójogi tervezetei után jelenleg is folyamatosan kutatunk.

Helyesnek láttuk viszont, ha munkánk egy-egy fejezeteként az általunk tárgyalt tervezetek szerzőinek az életútját is tömören összefoglaljuk. A szerzők, a három budapesti ügyvéd – Berecz Sándor, Acsay Tihamér és Krivoss Árpád – elméleti teljesítményére tekintettel mindenképpen megérdemli, hogy emléküket megörökítsük itt, a Jogtörténeti Szemle hasábjain.