Az integráció és az inklúzió elmélete és gyakorlata külföldön és hazánkban

Absztrakt

Absztrakt

Háttér és célok: Az 1900-as évek második felétől világszerte egyre nagyobb hangsúly helyeződött a társadalmi integráció megvalósulására, szorgalmazva a hátrányos megkülönböztetés és a kirekesztés megszűnését (UNESCO,1994). Tanulmányunk középpontjába a sajátos nevelési igényű gyermekeket helyeztük, megvizsgálva, hogy milyen formában kapnak helyet a köznevelésben. Abból a gondolatból kiindulva, hogy ha már korai életkorban (óvodában, iskolában) együtt vannak a tipikusan fejlődő társaikkal, a társadalmi integráció már korai szakaszban kezdetét veszi (Fischer, 2009). Irvine (2012) szerint a gyermekek komplexebb személyiségfejlődése érdekében szerencsés, ha a mássággal minél hamarabb találkoznak. Az integrált oktatás elterjedése világszerte Nirje (1969) normalizációs elvének hatására kezdődött, azonban egészen eltérő módokban valósult meg. Mivel az integráció és inklúzió jelentése a mai napig nem egységes sem hazánkban, sem nemzetközi szinten (Saloviita & Schaffus, 2005; Papp, 2012), ezért tanulmányunk célja feltérképezni a nemzetközi és hazai integrált, illetve inkluzív oktatás helyzetét.

Módszer: Összehasonlító elemzésünkhöz Magyarországon kívül Finnország, Nagy-Britannia és Olaszország gyakorlatát választottuk, melyhez a szakirodalmon kívül az országok oktatáspolitikáját is megvizsgáltuk. Elemzésünk kitér az országok sajátos nevelési igény (SNI) fogalmának definícióra, hogy átfogóbb képet kapjunk gyakorlatukról. Munkánk során a szakirodalmi elemzés mellett a European Agency, illetve az országok statisztikai hivatalai által közreadott adatokat hasonlítottuk össze. A választott országok törvényi háttere egytől egyig az együttnevelést szorgalmazza, melyre a közoktatás és a felsőoktatás is igyekszik reflektálni.

Eredmények: Tanulmányunk összegzi a nemzetközi és hazai gyakorlatot, fontosságát a statisztikák alapján a sajátos nevelési igényű gyermekek évről évre egyre növekvő száma is jelzi. Az oktatás-nevelés minden fokán kardinális kérdést jelent tanításuk és fejlesztésük, ily módon napjainkban már valamennyi, oktatással foglalkozó szakember feladata a velük való munka.

Következtetések: Tanulmányunkban kirajzolódnak ugyan definícióbeli különbségek, mivel az SNI-kategóriák és megfogalmazásai, illetve a sajátos nevelési igényű gyermekkel való bánásmód országonként eltérő lehet, de mindezek ellenére az együttnevelés szükségességére hívják fel a figyelmet. Az együttnevelés nem csak a tanulókra gyakorol hatást, hanem közvetlen környezetükre is, ezáltal formálja attitűdjüket (Staub, 2005), hozzájárulhat a társadalmi integráció megvalósulásához. A jól működő befogadó oktatás új utakat nyithat, elősegítheti az inkluzív nevelés kialakulását, melyben minden tanuló egyenlő, a tanítás mindenki számára együtt, egy helyen történik, illetve a fejlesztésben mindenki részesül, akinek szüksége van rá.

Kulcsszavak: sajátos nevelési igény, integrált oktatás, inkluzív oktatás