A tanárképző intézet szerepének alakulása a magyarországi tanárképzés történetében

Abstract

A 2011. évi felsőoktatási törvényben nevesített „tanárképző központ” a magyar középiskolai tanárképzés történetében nem új. Funkcióját tekintve előzményének tekinthető a magyar egyetemeken a 19. század végén létesített „tanárképző intézet”. Ez az intézménytípus az egyetemi városokban létesült: Budapesten, majd később Kolozsváron, Szegeden, Pécsett és Debrecenben. Az volt a feladata, hogy a középiskola gyakorlatias igényeit szem előtt tartva, folyamatos érdekérvényesítő diskurzust folytasson a tanítás szabadságának humboldti eszméjére hivatkozó tudományegyetemi karokkal. A budapesti és a vidéki tanárképző intézetek az 1924. évi tanárképzési törvény jóvoltából erős legitimációra tettek szert, amelynek nyomán definiált jogosítványaik birtokában már jelentős sikereket értek el a tanárképzés komponenseinek összehangolása terén.