A közoktatásban és az árnyékoktatásban is dolgozó pedagógusok néhány szakmai jellemzője
PDF

Kulcsszavak

árnyékoktatás, priváttanár, pedagógusok identitása és tanulása

Hogyan kell idézni

Fehérvári, A., & Gordon Győri, J. (2024). A közoktatásban és az árnyékoktatásban is dolgozó pedagógusok néhány szakmai jellemzője. Neveléstudomány | Oktatás – Kutatás – Innováció, 12(3), 96–135. https://doi.org/10.21549/NTNY.46.2024.3.5

Absztrakt

A tanulmány elméleti hátterét az árnyékoktatás nemzetközi irodalma adja. A magyar neveléstudományban kevés az erre a területre vonatkozó kutatás, és a fogalomhasználat sem elterjedt. Írásunk ahhoz járul hozzá, hogy elméletileg megalapozzuk a jövőbeni hazai kutatásokat, hogy elterjesszük az e témához kapcsolódó fogalmakat. Elemzésünk egy országos nagymintás (n=5063) pedagóguskutatás adataira épül, melynek célja a tanárok tanulásának feltárása volt. Így e tanulmány igazodik ehhez a célhoz, és azt vizsgálja meg, hogy mi jellemzi a csak a közoktatásban, illetve a közoktatásban és az árnyékoktatásban is dolgozó pedagógusokat, és van-e különbség a két csoport között. Eredményeink a pedagógusok tanulásában, motivációjában és énhatékonyságában is mutatott eltéréseket a priváttanárként is dolgozók körében. A cikk hozzájárul ahhoz, hogy feltárjuk a hazai árnyékoktatás jellegzetességeit, valamint az abban tanítók identitás összetevőire is rávilágítsunk.

https://doi.org/10.21549/NTNY.46.2024.3.5
PDF
Copyright (c) 2024 Szerző

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.