A büntetőeljárás szakaszai a 18. század első harmadában

Absztrakt

A szokásjogi büntetőeljárás az írott jogi jogforrások (elszórt törvények, Praxis Criminalis, Criminal Instruction), a kodifikációs termékek (1712-es javaslat), az eljárási szakirodalom (Kitonich János, Szegedi János), a büntetőjogi kézikönyvek (Huszty István, Gochetz Gábor, Bodó Mátyás) és a bírósági gyakorlat segítségével rekonstruálható. A Praxis Criminalis (és a Criminal Instruction) az előkészítő eljárással és bizonyítási eszközökkel (pl. tortúra) foglalkozott. A szakirodalom ezeket a szabályokat kombinálta a magyar eljárásjoggal, ezért megjelent a tárgyalás is. A 18. században a büntetőeljárás három vagy öt részből állt: előkészítő eljárás (inquisitio generalis és specialis), vádemelés (csak nemesek számára), bíróság előtti eljárás, fellebbezés (csak nemesek számára) vagy kegyelmezés (nagyon ritkán) és végrehajtás. Megállapítható, hogy a magyar szokásjog az inkvizitórius eljárásnak csak néhány elemét vette át.