Végesség és apeiron Heidegger és Richir Kant-olvasatában

Absztrakt

A tanulmány arra tesz kísérletet, hogy két fenomenológiai Kant-olvasaton keresztül Martin Heidegger és Marc Richir időfelfogását megvilágítsa. Heidegger az eredendő időhöz kötött ontológiai megértést kutatja a Kritika dedukciófejezetének A-kiadása alapján, a kopernikuszi fordulatot ennek tükrében értelmezi újra, amikor a képzelőerő működését az érzékiség és az értelem közös gyökereként határozza meg. Az ontológiai metafizikától Richir viszont eltávolodik, és úgy véli, az ontológiai gondolkodást zárójeleznünk kell, az értelemkeletkezés fenomenológiájának javára, mely végre felszabadul a Dasein immanenciaszférája alól. Ehhez jó útnak bizonyul egyfelől az apeiron megértése, mely rokona a Husserl és Merleau-Ponty-féle észlelés- és testfenomenológiának, másfelől a fenomenológiai fenséges fogalma, mely a spontaneitás és az idő struktúráját másképpen világítja meg, mint Heidegger végességkoncepciója.