Mítosz és trauma. Kapcsolatok Novalis és E. T. A. Hoffmann álomelméletében

Absztrakt

A német kora romantika egyik legnagyobb vívmánya a tudatos és a tudattalan határvidékének felfedezése és bevezetése a művészetfilozófiai diskurzusba. A természettudomány árnyoldaláról és az egzisztencia takarásban lévő feléről született tudományos-költői alkotások adták a kezdő impulzusokat a múlt század fordulóján fellépő újromantikus iskola és a pszichoanalízis számára is. Novalis és E. T. A Hoffmann álomról alkotott elképzelései bár egyaránt a romantikus természetfilozófiából eredeztethetők, konklúziójukat tekintve eltérnek. A tanulmány bemutatja, hogyan mozdul el a megismerést és a képzelőerőt egyaránt mozgósítani kívánó romantikus álomelképzelés a művész én- és világteremtő vágyától a szorongásos, traumatikus élményeinek kifejezése felé. A két álomkoncepció összevetésével egyszersmind láthatóvá válik, hogy Hoffmann Novalis elgondolásainak késő romantikus örököse és egyben kritikus közvetítője.