Az osztenzív stimulusok szerepe a mesék átadásában és megértésében
DOI:
https://doi.org/10.21030/anyp.2018.4.2Kulcsszavak:
mesemondás, osztenzív stimulus, történethallgatási transz, természetes pedagógia, dajkanyelvAbsztrakt
Jelen írás hátterében az a feltételezés áll, hogy a mesékben őrzött kulturálisan releváns tudás csak akkor tud terjedni (Sperber 1996; Ivaskó–Papp 2017), ha a történetmondó képes a megfelelő történetmondási stratégiákkal a hallgatóság figyelmét felkelteni és fenntartani, elősegítve ezzel a történettel átadni szándékozott információk feldolgozását. A tanulmány szempontjából a legfontosabb kérdés a mesélés mikéntjének a kutatása. Az óvodás gyermekekkel végzett önálló kísérlet eredményei azt igazolják, hogy a mesemondási szituációban a megfelelő osztenzív ingerek (Sperber–Wilson 1995) alkalmazása döntő jelentőséggel bír a közös figyelmi jelenet (Tomasello 1999) megteremtésében és fenntartásában. A kapott adatok alapján a mesemondó dajkanyelvi prozódiát alkalmazó szövegmondása és a szemkontaktus fenntartása ilyen osztenzív ingernek bizonyultak kisgyermekkorban.
##submission.downloads##
Megjelent
Hogyan kell idézni
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2024 Anyanyelv-pedagógia
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial 4.0 International License.
A folyóiratban publikált írások szerzői joga a szerzőt illeti. A folyóiratot az első publikálás joga illeti meg. A megjelenő írásra a Creative Commons License “Attribution-NonCommercial 4.0 International" (CC BY-NC 4.0) licenc vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a megjelenő munka másolása, továbbadása, elemeinek hasznosítása, átalakítása és további munkához való alapul vétele a kereskedelmi hasznosításon kívül bármilyen céllal megengedett, de csakis a szerző megfelelő elismerése, a licenc megjelölése, valamint bárminemű változtatás jelölése mellett.