Absztrakt
Napjainkban több mint 1 milliárd ember él valamilyen fogyatékkal. Tényként kell mindenféleképpen kezelni, hogy a fogyatékossággal élő emberek száma évről évre emelkedik. Az idősebb korosztályok körében a fogyatékosság esélye magasabb, ami a társadalmak elöregedésének „köszönhető”. Globálisan emelkedik a krónikus betegségek előfordulása is, mint a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a mentális rendellenességek. Ezek a betegségek jelentősen befolyásolják a kialakuló fogyatékosság előfordulási gyakoriságát és különböző formáit. A fogyatékosság meghatározó jegyei ugyanakkor országonként eltérhetnek, hiszen befolyásolható tényező lehet az adott országban lévő általános egészségügyi állapot, az egészségügyi folyamatok, a környezeti és egyéb körülmények. A fogyatékkal élő emberek helyzete – úgymint az oktatási, a munkaerő-piaci, a társadalmi elfogadással összefüggő szerepek, a politikai aktivitás – az ezredfordulót követően jelentősen megváltozott. Ez egyfelől az európai tendenciák hazai szintű megjelenésének és adaptálásának köszönhető, másfelől az érintettek társadalmi integrálódása erőteljesebbé válásának, valamint a különböző hazai- és nemzetközi jogi szabályozásoknak, a különböző szintű szakmapolitikai kezdeményezéseknek. Ez utóbbi magába foglalja az oktatás, a munkaerőpiac és a társadalmi kezdeményezések körét is, és nem hanyagolható el azoknak az egyéneknek, csoportoknak, állami, civil és magánkezdeményezéseknek a köre sem, amelyek kitartóan küzdenek a fogyatékos jogok és célok megvalósításáért.