Abstract
A másik személy érzelmi állapotának megértése és az arra adott válaszreakciók proszociális viselkedések formájában, a társas viselkedés lényeges elemeiként jelennek meg. Egy társ affektív állapotára azok a gyermekek tudnak megfelelően reagálni, akik fejlett érzelemmegértési képességgel rendelkeznek, képesek a nézőpontváltásra, valamint kellően motiváltak, hogy tevékeny közbelépéssel beavatkozzanak a másik személy problémát jelentő helyzetébe, csökkentve annak negatív érzelmi állapotát. A gyermekek felnőtt distresszre adott proszociális reakcióit széles körben tanulmányozták, azonban kortársuk problémás helyzetére adott válaszaikról kevés adattal rendelkezünk. Jelen vizsgálat célja annak feltárása, hogy az óvodáskorú gyermekek milyen válaszreakciókat produkálnak egy kortársuk negatív érzelmi állapota esetén. Mivel az ilyen problémás helyzetek egy-egy kutatás során ritkán előforduló jelenségek, ezért vizsgálatukra azon személyek véleményét kérdeztem, akik a gyermekek mindennapjaiban részt vesznek és kellő információkkal rendelkeznek a gyermekek viselkedéséről. A mérés során egy korábbi, megfigyelés módszerével végzett kutatás (Phinney, Feshbach & Farver, 1986) eredményein alapuló kérdőívet használtam, amely olyan állításokat tartalmaz, melyek alapján a szülők (N=189) és a pedagógusok (N=26) véleményt alkothatnak a vizsgált gyermekek egy kortárs sírására adott válaszreakcióiról. A kutatás során a szülők és a pedagógusok válaszai közti különbségek feltárása mellett vizsgálat alá vontam az általuk vélt legjellemzőbb és legritkább válaszreakciókat, valamint elemeztem ezen viselkedések különbözőségeit néhány háttérváltozó mentén. Az eredmények azt mutatták, hogy a szülők és a pedagógusok véleménye több esetben is eltérő, azonban felfedeztem egybehangzó vélekedéseket is néhány háttérváltozó kapcsán. A kutatás értékes információkkal szolgálhat az óvodáskorú gyermekek proszociális viselkedéseinek megjelenéséről olyan helyzetek kapcsán is, amelyek egy-egy direkt vizsgálat során kevésbé jelennek meg intézményes környezetben.