Absztrakt
Tanulmányunk narratív szakirodalmi áttekintés, melynek célja az iskolai tanárképzők képzővé válásának folyamatát, szakmai/képzői identitásuk alakulását vizsgáló empirikus kutatások feltáró elemzése. Elemzésünkbe a 2000 és 2024 között, angol nyelven publikált, az EBSCO és a Web of Science keresőfelületeken és adatbázisokon keresztül elérhető tanulmányokat vontunk be. Elméleti kutatásunk fő kutatási kérdései az alábbiak voltak: 1. Milyen elméleti keretben vizsgálják az empirikus kutatások az (iskolai) tanárképzők identitását és képzővé válását? 2. Mi jellemzi az iskolai tanárképzők képzővé válását feltáró kutatások módszertanát? 3. Melyek ezeknek a kutatásoknak a főbb eredményei? A vizsgált empirikus kutatásokban (n=18) az alábbi öt identitáselméleti modell rajzolódott ki: gyakorlatközösség és identitáselmélet (Caroll, 2006; Kwan & Lopez-Real, 2010; Walsh & Dolan, 2018; Wenger 1998, 2010; White, 2014), a felépített világok és identitás-megközelítés (Chu, 2019; Holland et al., 1998; Olsen & Buchannan, 2017; Swennen, Volmann & van Essen, 2008), a pozícióelméletek (Bullough, 2005; Gee 2000; White, 2014), a dialogikus én-elmélet (Grimmet, 2018; Hermans 2013; White, 2014), illetve az ún. heurisztikus modellek (Andreasen, Bjørndal & Kovac, 2019; Richter, Brunner & Richter 2021). Eredményeink jelzik, hogy az elemzett kutatások a kvantitatív kutatási stratégiát kisebb arányban alkalmazták, míg a kvalitatív módszerek (esettanulmányok, félig strukturált interjúk, megfigyelések és dokumentum elemzések) a domináns kutatási módszerek ezen a területen. Kutatásunk feltárta, hogy a tanárképzővé válás folyamata összetett, többrétegű és számos tényező befolyásolja: a személyes és a szakmai életpálya, az intézményi kontextus és a közösség jellege, valamint a tanárképzés szereplői közötti szoros együttműködés és közös gondolkodás és nézetrendszer.