A szóbeliség és közvetlenség térnyerése az osztrák polgári perben

Abstract

A német birodalmi közös jog (ius commune, gemeines Recht) egyik alapvető jogintézménye az írásbeliség és annak szükségképpeni velejárója, az eshetőségi elv volt, amely a felek előadásainak kumuláci- óját oly módon írta elő, hogy annak elmaradása az előadás későbbi megtételét a perben főszabály szerint kizárta. Ez évszázadokra formalizálta a német és osztrák polgári pereket. A 18–19. századi német reformok és az azokat betetőző 1877. évi birodalmi polgári perrendtartás (Reichscivilprozeßordnung) azt eredményezték, hogy az eshetőségi elvet a német perjog már csak kivételesen ismerte, hiszen a perrend a nyilvánosság, szóbeliség, közvetlenség hármasára épült. A tanulmány azt a folyamatot mutatja be, amelynek lezárultával az osztrák perjogban is a szóbeliség és közvetlenség elvei vették át az írásbeliség és közvetettség helyét, valamint megvizsgálja, hogy Franz Klein – az osztrák polgári perrendtartás (öZPO) megalkotója – milyen eszközökkel pótolta az eshetőségi elvet.