A szegényügy „helye” a törvényhatósági jogú városokban a dualizmus korában
DOI:
https://doi.org/10.55051/JTSZ2024-3p42Absztrakt
A tanulmány a dualizmus kori (1867–1918) Magyarország szegényügyét vázolja fel. A feldolgozás elsősorban szimbolikus megközelítésben tárja fel témakört: az ún. törvényhatósági jogú városok székházainak építészeti kialakítását veszi alapul, és ezen keresztül kívánja láttatni a korszak szegényügyének „helyét”, helyzetét, megítélését.
A tanulmányban bemutatott építészeti példák és néhány idézett sajtóhír, valamint a szakirodalmi megállapítások arról árulkodnak, hogy a szegényügy nem a legfontosabb helyi feladat volt. A jogalkotói rendelkezések nyomán a magánjótékonyság mellett szubszidiáriussá vált, s az állami feladatvállalás helyett a települési feladatellátás, az ún. illetőségi községek körébe utalás volt meghatározó. Ugyanakkor a helyi igazgatásnak sem kiemelt feladataként jelent meg, amiről az elhelyezés is árulkodik: a rendészeti szemléletet erősítő kapitányi hivatalhoz való rendelés, az egy-két szegényügyi referensre bízott hivatali feladatellátás, a városházákon szűkös helyiségekbe, hátsó, oldalsó szárnyakba helyezés és a nehéz megközelíthetőség.
