A homéroszi pszükhé a Phaidónban

Absztrakt

Írásom Kebész kérdéséből indul ki: vajon „az ember halála után a lélek megmarad-e, és még akkor is lesz-e benne majd erő [dünamisz] és belátás [phronészisz]?” A megfogalmazás arra utal, hogy a lélek halhatatlanságának a filozófiai projektje egyúttal a hagyományos görög eszkatológia kritikáját is jelenti, ez pedig a homéroszi eposzok pszükhé-képének a radikális átírását kívánja meg, mégpedig három szempontból. (1) A lélek a halál után is megőrzi – sőt, elsődleges értelemben akkor nyeri el – igazi erejét, képességét, a belátást, a phronésziszt, (2) a haláltól nem szabad félni, mert nem rossz, hanem a legjobb dolog, ami az emberrel történhet, mert (3) a halálban lesz az, aki/ami valójában, lesz azonos igazi énjével, eszmél igazi önmagára.