„Elmélet vs. gyakorlat” a performativitás felől. Adalékok a praxis-vitához

(Az ötödik válasz a praxis-vitában.)

Absztrakt

Az Elpis folyóirat hasábjain kibontakozó praxis-vitához hozzászólni megtisztelő, komoly feladat. Olvasva az egyre szerteágazóbb diskurzust, úgy döntöttem, hozzászólásomban visszakanyarodom az „eredeti” kérdéshez, és elmélet és gyakorlat viszonyát egy másik perspektívába helyezem.

Egyetértek Rosta Kosztasszal abban, hogy „ez a vita csak akkor folytatható le produktív módon, ha résztvevői vagy metafilozófiai vagy más irányzatokat ki nem rekesztő attitűdöt vesznek fel”. Azonban nem értem, miért lenne irreleváns, ki, mit gondol a filozófiáról. Persze nem lényegmeghatározását kell adnunk, már csak azért sem, mert a filozófiára szintén érvényes az, ami az emberre: „essentiája az existentiájában rejlik”. Főleg nem lehet irreleváns a kérdés, amikor a filozofálás sajátosságain és lehetőségein – korántsem változatlan, hanem mindenkor történetileg is meghatározott lehetőségfeltételein – kell elgondolkodnunk. Mert szerintem Nemes vitairata erre ösztönöz, nem pedig arra, amit írásának címe („Filozófiai tudás vs. filozofálás”) sugall, mintha csak egyetlen tétje lenne: választani a filozófia elméleti vagy gyakorlati művelése között. Én inkább azt a szándékot olvasom ki belőle, hogy nyissunk meg egy tágas teret, melyben fesztelenül feltehető egy fajsúlyos kérdés: mivégre filozofálunk? Ehhez mérten, miként filozofálunk, ami közvetlenül befolyásolja, hogy mi történik a filozofálásban.