Adalékok az iskolai testi fenyítéssel kapcsolatos vélekedések előzményeinek 19. századi történetéhez
PDF

Kulcsszavak

19. század
testi fenyítés
népiskola
néptanítók
diskurzuselemzés

Hogyan kell idézni

Baska, G. (2021). Adalékok az iskolai testi fenyítéssel kapcsolatos vélekedések előzményeinek 19. századi történetéhez: Egy vita 1887-ből. Neveléstudomány | Oktatás – Kutatás – Innováció, 9(4), 8–31. https://doi.org/10.21549/NTNY.35.2021.4.1

Absztrakt

Kutatásomban egy a „botbüntetésről” szóló 1887-es magyarországi szakmai vita érveit próbálom meg értelmezni a diskurzuselemzés módszerével minél szélesebb jogtörténeti és művelődéstörténeti összefüggésrendszerbe ágyazva. A vita alapján feltételezem, hogy a korszakban lezajló szellemi erjedés az iskolai gyakorlat és a tanítói szerep átalakulásának is alapjául szolgált, azaz a mentalitásváltásnak valamiféle határmezsgyéjén vagyunk, legalábbis egy olyan mezsgyén, ami a társadalom egy részének gondolkodásmódját döntően befolyásolhatta. Ez idő tájt már a laikus közvélemény egy részét is foglalkoztatta az iskolai testi fenyítés kérdése, és kritikusai leginkább a magyar társadalmi élet „elmaradottságával” hozták azt összefüggésbe. Forrásom a Néptanoda című újság, amely a pécsi tanítóegylet kiadásában 1867-től jelent meg hetente és a környező tanítóegyesületek közlönyeként funkcionált. Bár – ahogy látni fogjuk – számszerűen alulmaradtak, mégis voltak a vizsgált vitának olyan résztvevői, akik a botütés végleges eltörlésére voksoltak már 1887-ben is. Ugyan napjaink jogszabályai a testi fenyítés tekintetében egyértelműen tiltó álláspontot képviselnek, teljes egészében sem a napi gyakorlatból, sem a nevelői mentalitásból nem tűnt még el ez a sok vitát kiváltó nevelői módszer. Tanulmányommal az ezzel kapcsolatos korábbi diskurzus érvrendszerének megismeréséhez szeretnék hozzájárulni.

https://doi.org/10.21549/NTNY.35.2021.4.1
PDF
Copyright (c) 2023 Szerző

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.