A magyarországi oktatáskutatás ágensei és problémái

Absztrakt

A tanulmány a TÁMOP 3.1.1 „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” kiemelt projekt 8.1. „Az oktatásügy K+F+I rendszer elemzése és stratégiai fejlesztése” című alprojektje keretében végzett kutatás néhány eredményét foglalja össze. A 2009-ben lebonyolított kutatás során egyrészt felhasználtuk a hazai és nemzetközi szakirodalmat, a már meglévő adatokat (OTKA, doktori iskolák, KSH, NFÜ) másodelemeztük, ezen felül pedig kvalitatív módszereket is használtunk. Egy célzott fókuszcsoportos beszélgetésen felül mintegy 40 interjú készült el kutatók, döntéshozók és fejlesztők körében. A kutatás eredményei alapján elmondható, hogy a magyar oktatáskutatás nemzetközi összehasonlításban igencsak alulfinanszírozott, az oktatáskutatás és fejlesztés intézményei pedig meglehetősen instabilak, hiszen számos – nem feltétlenül az eredményességet növelő – átalakuláson mentek át az utóbbi néhány évben. Árulkodó az is, hogy a stratégiai dokumentumokban az oktatáskutatás és innováció szinte alig szereplő fogalmak, az oktatáskutatás egyik motorjának tekinthető pedagógusszakma presztízse pedig az elmúlt évtizedekben rohamosan csökkent. Ugyanakkor a kilencvenes években kiteljesedő iskolai autonómia nagyfokú innovációs potenciált szabadított fel a szereplőkben, az uniós pénzek pedig nagy lehetőséget is teremtettek az oktatáskutatás és fejlesztés számára, de ezeket sajnos nem használtuk és használjuk ki eléggé. Összességében azt mondhatjuk, hogy a magyar oktatás kutatási-fejlesztési és innovációs tevékenységének komoly hagyományai vannak, amire építkezhet, a hatékony működéshez szükséges majdnem minden elem formailag jelen van, de az ezek közötti kapcsolódások és a folyamatos építkezés és visszacsatolás nem megoldott. Ennek is betudható, hogy a hazai oktatáskutatás nem ágyazódik be kellőképpen a nemzetközi színtérbe és eredményei nem hasznosulnak kellő mértékben sem a fejlesztésekben, sem az oktatáspolitikai döntéshozatalban.