A miniszternek nincs kegyelem

A kormánytagok jogi felelősség alóli mentesülése és ennek modelljei

Absztrakt

Az 1848. évi III. törvénycikk 35. §-a szerint: „Az elmarasztalt ministerre nézve a királyi kegyelmezési jog csak általános közbocsánat esetében gyakorolható.” A szöveg közvetlenül Kossuth Lajostól származik. Az 1848. évi III. törvénycikk szerint a minisztert a kétkamarás országgyűlés közreműködésével létrehozott különbíróság vonja felelősségre. Az államfői egyéni kegyelmezés joga pedig nem volt gyakorolható a felelősségre vont miniszter esetében. Ugyanezt a szabályozást alkalmazták az állami számvevőszék elnökére is. A felelősségre vont kormánytagok eltérő kegyelmezési szabályait fenntartotta az 1918–1919-es népköztársaság és a Horthy-rendszer is. A második világháborút követően ez a rendszer maradt az 1949-es átalakulásig. A miniszteri felelősség és az államfői kegyelmezés viszonya egy skálán írható le, ahol az államfői kegyelem teljes tiltásától a teljes megengedésig terjednek az elméleti modellek. Az 1848-as magyar struktúra egy köztes viszonyt fogalmaz meg. Az 1848-as alkotmányos forradalom és felelős kormány számára példaként szolgáló országok szabályozása, így a különböző francia és német modellek, a belga és az angol reguláció is eltérő ezen a skálán. Az egyes jogszabályszövegek jelentős hasonlatosságából levonható az a következtetés, hogy az 1848-as magyar szabályok számára elsősorban a francia és egyes német szabályok szolgáltak közvetlen példaként – akár jelentősen eltérő gyakorlat mellett is.