A spanyol costai szokásjogi iskola jogtudósai, Manuel Pedregal, Rafael Altamira és Mariano Ruiz-Funes García

Absztrakt

A 19. század meglehetősen viharos volt Spanyolország számára: a francia megszállás, gyarmatainak elvesztése, az agrárszektor nehézségei gazdasági, politikai és társadalmi válság felé vezették az országot. A gyarmatbirodalom megingott, a belső társadalmi feszültségek mellett felerősödtek a baszk, a gallego és katalán nemzeti mozgalmak. A minden nehézség ellenére a polgári átalakulás útjára lépett Spanyolország a jogi modernizáció mind határozottabb szükségességével és igényével is szembe találta magát. A polgári forradalom 1812 és 1833 közötti szakaszában a liberális kormányok jelentős erőfeszítéseket tettek a jog egységesítése érdekében. Az 1812-es cádizi alkotmány francia mintára megteremtette az alkotmányos monarchiát – hatalommegosztással és az alapvető jogok biztosításával –, majd viszonylag rövid időn belül több különböző alkotmány került megalkotásra (1837, 1845, 1876). A Code Civil hatására Spanyolországban megkezdődött a polgári jog kodifi kációja és egy egységesítő jogi modernizációs folyamat.

A 19. század közepétől az európai jogi modernizációt előkészítő folyamat szerves részévé vált a spanyol jogszokáskutatás. A jogszokások jogtudományba történő szerves beépülésének egyik első állomása volt 1845-ben Julián Sanz del Río vezetésével a Madridi Központi Egyetem Jogfilozófiai Tanszékének megalapítása. Az itt folyó képzés és kutatás hatására fordult Joaquín Costa (1846–1911) figyelme a szokásjog kutatása felé. A Costa által kezdeményezett és a korszak legjelesebb jogtudósai részvételével, széles körű társadalmi érdeklődés mellett megvalósult kutatások eredményei pedig nemcsak a spanyol szabályozásra, de a jogrendszerüket spanyol mintára kialakító dél-amerikai államokra is komoly hatást gyakoroltak. A spanyol jogszokások egyik első gyűjtőjeként magának nemzetközi hírnevet szerzett Rafael Altamira például 1909-ben a Buenos Airesi Egyetem Jogi Karán tartott előadásában a jogszokáskutatás spanyol iskolájáról, illetve doktrínájáról beszélt. Mint említette, Costa mellett több ismert spanyol jogtudós vett részt a szokásjog területén a 19. század végétől végzett évtizedes kutatásokban. A spanyol jogszokáskutatás következő generációjának kiváló képviselője, Carreras i Artau (1879–1954) 1917-ben a kutatási eredmények áttekintése során egyenesen escola consuetudináriáról ír, amelyet costistának nevezett. Mint fogalmazott, ennek az iskolának a kutatási eredményei több ezer oldalnyi monográfi ában, publikációkban, gyűjtésekben és kutatásokban összegezhetőek.

Tanulmányomban a spanyol szokásjogkutatás costai iskolájának jogtudósai közül Manuel Pedregal, Rafael Altamira és Mariano Ruiz-Funes García kutatásait és szerepüket az iskolaformálásban kívánom bemutatni. Bízom abban, a magyar nyelven kevéssé hozzáférhető források és szakirodalmak nemcsak a spanyol jogszokáskutatás alaposabb megismerését teszik lehetővé, de hozzájárulnak a magyar jogi modernizáció előképeire vonatkozó kutatások értelmezéséhez is.