A vizsgálóbíró és a vizsgálat a régi magyar büntetőeljárásban

Absztrakt

A 19. századi bűnügyi történetek vagy a modern francia krimiirodalom jellegzetes figurája a vizsgálóbíró, aki jelentős ideig meghatározta a magyar büntető eljárásjogot is, sőt a jogtudományban működése vitákra is alapot adott. Bár a jogintézmény a kodifikált magyar jogban – az 1808. évi Code d’instruction criminelle, a napóleoni vegyes rendszerű kódex nyomán – a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikkel (Bp.) jelent meg, előzményei felfedezhetők a feudális-rendi magyar jogban, majd a polgári korszakban is. A vizsgálóbíró végül a magyar jogból 1950-ben tűnt el véglegesen. Míg Franciaországban (és hasonlóan például Belgiumban) mai napig élő jogintézmény (bár működése jelentősen visszaszorult), a magyar jogban végül nem
került felélesztésre e funkció, annak ellenére, hogy néha hallani lehetett erre vonatkozó felvetéseket. A nyomozás során indokolt bírói feladatot jelenleg a – nyomozásban ténylegesen részt nem vevő, tehát a vizsgálóbíróval nem rokonítható – nyomozási bíró tölti be.

Annak ellenére, hogy ma Magyarországon nincs aktualitása a vizsgálóbírói intézménynek, mint korábban jelentős eljárási tényezőt, érdemes részletesebben is szemügyre venni, már csak azért is, hogy feltárhassuk az okokat, amelynek révén mellőzésre került.