A tájékozott beleegyezés magyar szabályozása a 20. században az orvos–beteg kapcsolat egyetemes fejlődési történetének tükrében

Absztrakt

A hagyományos orvos–beteg kapcsolat és a beteg szerepének újragondolása ebben a kontextusban a tájékozott beleegyezés doktrínájának kialakulásához és végül számos joghatóságban történő bevezetéséhez vezetett. Annak igénye, hogy a beteg a saját kezeléséről szóló döntések alanya – és ne tárgya – legyen, csak a második világháború után jelent meg a nyugati világ gondolkodásában. Ennek megfelelően minden országnak, így Magyarországnak is megvan a maga megoldási módja és története az azóta felmerült etikai, jogi és szabályozási kérdések kezelésére. Az egyik meghatározó elem, hogy a hippokratészi hagyományban gyökerező paternalista szemléletet egyre inkább felváltja egy másik. Ez az orvos–beteg kapcsolatot olyan folyamatnak tekinti, amely a felek kölcsönös tiszteletén és együttműködésén alapuló új döntéshozatali mechanizmust feltételez. A nemzetközi kontextus értékelése mellett az egészségügyben a tájékozott beleegyezéssel kapcsolatos jogalkotás alakulását jól mutatja a magyar történelem három meghatározó ágazati törvénye.