Eszkalálódott olvasás

Stanford, Benjamin, Poe

Absztrakt

Az utóbbi évtizedek távoli versus szoros olvasásról folytatott vitái általában a léptékek körül forogtak. A vitában résztvevők vagy a távolság (avagy sebesség), vagy pedig a közelség (avagy lassúság) mellett szálltak síkra. Egy metakritikai szinten egyesek amellett érveltek, hogy minden olvasásnak képesnek kell lennie a különböző léptékek váltogatására vagy kombinálására. Kevés szó esett ugyanakkor az efféle skálázás korlátairól, és arról, hogy az olvasás mennyire nem redukálható a skála-logikára. A közeli és a távoli olvasás szószólóinak néhány elgondolkodtató megfogalmazásából kiindulva ez a tanulmány a skálázásban rejlő lehetőségeket és buktatókat próbálja feltárni. Először „Stanford” (mint egyetem és mint alapító) lesz fókuszban, aztán Walter Benjamin filmmel kapcsolatos fejtegetése kerül terítékre, végül a tanulmány Poe Az ellopott levél című detektívtörténetének pár részletét olvassa újra. Ez a három hivatkozási pont (Stanford, Benjamin, Poe) egymással párhuzamba állítható, amennyiben egyszerre hangsúlyozzák a szerializálást és a szegmentálást, a gyorsítást és a lassítást, avagy a távolságot és a közelséget. Közelebbről (vagy távolabbról?) nézve azonban Poe szövege túl is lép a skálázás eme logikáján. Olyan detekciós elvről tanúskodik, amely meghaladja a merőben be- vagy kizúmolásra építő stratégiákat, és az olvasás olyan fogalma felé mutat, amely nem csupán rendkívüli sebességbeli vagy távolságbeli léptéke miatt mondható „eszkalálódottnak”, hanem – elemibb szinten – azért, mert miközben továbbra is léptékekhez köti az olvasást, olyan vetülete is van, mely teljességgel kívül esik a skálázás bármiféle logikáján. A tanulmány az olvasásnak erre a radikális értelemben „eszkalálódott” (léptékeken túli) aspektusára igyekszik rámutatni.