Információk

A Digitális Bölcsészet / Digital Humanities Magyarországon kiadott, lektorált, nyílt hozzáférésű folyóirat, amely a digitális bölcsészeti kutatások minden aspektusával foglalkozik. A folyóirat tanulmányok és egyéb tudományos anyagok széles skáláját publikálja, többek között a következőket:

- a digitális bölcsészet elméleti, módszertani és alkalmazott kutatásával foglalkozó tanulmányokat,

- digitális módszerekről, eszközökről és projektekről szóló tanulmányokat,

- könyvekről, digitális forrásokról és kódról szóló recenziókat,

- kódot és kutatási adatokat.

A tanulmányok folyamatosan (egyenként hozzáadva), de nem feltétlenül állandó ütemben jelennek meg. A folyóirat számai a kiadói év végével zárulnak le.

A folyóirat többféle módon kíván nyitott lenni. Nyílt hozzáférésű (CC-BY-NC-SA licenc), tartalma szabadon felhasználható. Nyitott más tudományágak, kutatási területek és tevékenységek felé is, mind magyarországi, mind pedig külföldi eredmények tekintetében is.

A Digitális Bölcsészet / Digital Humanities nem számít fel cikk-kezelési díjat (APC) és cikkbeküldési díjat (ASC). A folyóirat lehetővé teszi a szerzők számára, hogy a szerzői jogokat korlátozás nélkül birtokolják, és a publikálási jogokat korlátozás nélkül megtartsák. A szerzők a Sherpa/Romeo elveket követve korlátozás nélkül letétbe helyezhetik cikkeiket intézményi vagy egyéb adattárakban (további információ: https://v2.sherpa.ac.uk/id/publication/38000).

A Digitális Bölcsészet / Digital Humanities számai a következő indexekben szerepelnek:

- Directory of Open Access Journals (DOAJ): https://doaj.org/toc/2630-9696.

- Magyar Tudományos Művek Tára: https://support.mtmt.hu/journalsearch?mtid=10088858

Kiadja az ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszéke és a Bakonyi Géza Alapítvány.
Cím: ELTE BTK Régi Magyar irodalom Tanszék, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.

Felelős kiadó az ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszék vezetője.

 

ISSN 2630-9696

DOI 10.31400/dh-hun

 

A folyóiratot az ELTE Digitális Intézményi Tudástár (EDIT) és az Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Archívuma (EPA) archiválja. Biztatjuk a szerzőket, olvasókat és a könyvtárakat, hogy az általuk elért, kezelt repozitóriumban is helyezzenek el másolatot folyóiratunk számaiból a CC-BY-NC-SA 4.0 licenc keretei között.

A folyóirat szerepel az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztály, Irodalom- és Kultúratudományi Bizottság által jóváhagyott tudományos és lektorált folyóiratok listáján. A lista innen tölthető le.

MTMT azonosító: 10088858, MTMT link: https://www.mtmt.hu/digitlis-blcsszet

NMHH által bejegyzett folyóirat.

Folyóiratunkat az ELTE Folyóiratfejlesztési Alapja támogatta a 2022/23-as évben.