Beküldések
Bejelentkezés vagy Regisztráció a beküldéshez.

Szerzői útmutatók

A Magyar Nyelvőr szerzőinek figyelmébe

Folyóiratunkat fennállásának hosszú évtizedei alatt hagyományainak őrzése és az újításra való törekvés egyaránt jellemezte. Most – a szerkesztés eddigi gyakorlatához képest – bizonyos változtatásoknak jött el az ideje. Szerkesztőbizottságunk 1996. február 2-i ülésén foglalkozott a folyóiratunkhoz beküldött tanulmányok közlésével kapcsolatos kérdésekkel, s az alábbiakat hozza a t. szerzők tudomására.

A szerkesztőség a kéziratokról eddig is többnyire véleményt kért egy vagy két, a témában jártas kollégától. A lektoráltatást – folyóiratunk szakmai színvonalának emelése érdekében – a korábbinál rendszeresebbé tesszük: a jövőben csak lektorált tanulmányok jelenhetnek meg lapunkban.

Mivel a közlési lehetőségek nem kis mértékben romlottak, csak első megjelentetésre fogadunk el kéziratokat.

A tanulmányok szakirodalmi hivatkozási rendszere tekintetében áttérünk egy új (a modern utalási szokásokat figyelembe vevő) rendszerre, melynek követését a benyújtott kéziratokban (folyóiratunk egységes arculatának érdekében) minden tanulmányszerzőnktől kérjük, az alábbiak szerint.

1. A kézirat külső formája.

A szöveget számítógéppel nyomtatott vagy gépelt formában kérjük. Minden lap bal oldalán 3-4 cm széles margó hagyandó az utólagos javítások, a szedési utasítások számára. A kézirat végére (a hivatkozások után) a szerző írja oda nevét és postai címét.

Mind a törzsszöveget, mind a jegyzeteket és a hivatkozásokat számítógépes nyomtatásban legalább másfeles, gépelés esetén kettes sorközzel kell írni.

Kérjük, hogy kétféle kiemelést alkalmazzanak. A nyelvi adatokat – mint a vizsgálat tárgyait – számítógépes nyomtatásban dőlt betűkkel, gépelésben egyszeres aláhúzással jelöljék. A tartalmi kiemelést nyomtatásban félkövér betűkkel, gépelésben szaggatott vagy kétszeres aláhúzással jelezzék.

2. a) A bibliográfia (megadott irodalom).

A tanulmányokban a hivatkozásrendszer alapvetően az ún. amerikai rendszert követi. A hivatkozásrendszerben (vagyis a tanulmány végén olvasható bibliográfiában) megjelenő tétel felépítése a következő: név, évszám, cím, kiadó, hely. Részletesebben: az első egység első eleme a szerző neve, első helyen a családnév, második helyen a keresztnév (keresztnevek), lehetőleg kiírva és nem rövidítve. Idegen nevek (és természetesen idegen nyelvű teljes címleírások) estében a nem magyar rendet jelölendő, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a két fő névelem közé vessző kerül. A név és az évszám között nincsen írásjel. A (szerk.), (ed.), (Hg.) betoldások szintén pont vagy vessző nélkül kerülnek a név és az évszám közé. Az első egység (szerző/szerkesztő és évszám) után pont van. A cím után szintén pont. Ha a cím több részből áll, az egyes részeket nem zárójel, nem gondolat- vagy egyéb jel választja el, hanem egyszerűen pont. A címet a kiadó megnevezése követi, szintén ponttal a végén. Ezután a megjelenési hely(ek) következ(nek), szintén ponttal lezárva. Végül az esetleges oldalszám, tól–ig esetében nagykötőjel van a két oldalszám között. A teljes címleírásban dőlt betűvel írjuk (gépírásban aláhúzással jelöljük) az önálló kötetcímet vagy a gyűjteményes kötet címét vagy a folyóirat címét. A tételek sorrendjét az ábécé, egy néven belül a megjelenési sorrend határozza meg. Pl.:

Benkő Loránd 1988. A történeti nyelvtudomány alapjai. Tankönyvkiadó. Budapest.

Haugen, Einar 1972. The Ecology of Language, Essays. Stanford University Press. Stanford, California.

Ha egy szerzőnek több, egy évben megjelent cikke van egy bibliográfiában, a címszórészben a különbséget az évszám után a latin ábécé betűivel jelöljük:

Benkő Loránd 1988a. A történeti nyelvtudomány alapjai. Tankönyvkiadó. Budapest.

Benkő Loránd 1988b. Irodalmi nyelv – köznyelv. In: Kiss Jenő–Szűts László (szerk.): A magyar nyelv rétegződése. Akadémiai Kiadó. Budapest. 15–33.

Ha a feltüntetett tétel folyóiratban jelent meg, a cím után csak a folyóiratot jelöljük:

Jakab István 1989. A magyar nyelv szlovákiai változatai. Magyar Nyelvőr 140–9.

Ha a folyóirat nem évfolyamonként, hanem lapszámonként kezdi újra az oldalszámozást, akkor a következő módon kell feltüntetni a lapszámot:

Kulcsár Szabó Ernő 1987. Csokonai Lili: Tizenkét hattyúk. Kortárs 12: 159–64.

Ha egy cikknek több szerzője vagy szerkesztője van, akkor a szerzők, szerkesztők teljes (föntebb jelzett módon leírandó) neve közé nagykötőjel kerül:

Kontra Miklós–Váradi Tamás 1991. Suksükölő értelmiség. Nyelvhasználatunk néhány kérdése az iskolázottság tükrében. Mozgó Világ 2: 61–70.

Ha a tétel egy más(ok) által szerkesztett kötetből származik, a címleírás a következő:

Juhász János 1986. A nyelvészet szerepe a norma alakulásában. In: Fülei-Szántó Endre (szerk.): Norma – átlag – eltérés. Pécsi Akadémiai Bizottság. Pécs. 69–74.

Tehát: a szerző neve és az évszám után In:, majd a szerkesztő neve, a (szerk.) vagy az (ed.) vagy az (eds.) (ha többen vannak) vagy a (Hg.) stb. jelzés következik, utána újabb kettőspont, s a címleírás a már bemutatott módon.

Ha a tétel maga szerkesztett mű, szintén a szerző(k) neve szerepel a szócikk élén, a (szerk.) stb. megjelölés utána:

Fishman, Joshua A. (ed.) 1968. Readings in the Sociology of Language. Mouton. The Hague.

Grétsy László–Kovalovszky Miklós (szerk.) 1980. Nyelvművelő kézikönyv. I. Akadémiai Kiadó. Budapest.

2. b) Hivatkozások, adatközlés a szövegen belül.

A szövegközi hivatkozást mondatba szerkeszthető egységnek tekintjük, amely három elemből áll: a szerző családneve, az évszám, az oldalszám. Pl.:

Ezen belül pedig kiemelt jelentőségük van az írott nyelvváltozatoknak (Haugen 1972: 163): ezek azok, amelyeknek befolyásolásában – amint föntebb említettük – eddigi nyelvművelésünk a legnagyobb sikereket érte el.

Egyenes idézet után az idézőjel után következik a forrásmegjelölés:

Nyelvművelésünknek e tekintetben szinte mottója lehetne Kálmán Béla alábbi intése: „A nyilvánosságnak szóló beszéd, előadás közügy, azt bírálhatja és szabályozhatja a nyelvművelés – ha nem vaskalapos. A magánbeszélgetés azonban magánügy” (Kálmán 1988: 504).

A szerző neve a hivatkozásban egyúttal ágensként is szerepelhet:

Rubin (1971) pedig mindezt kiegészítette az „értékelés” mozzanatával.

Több hivatkozás felsorolásakor a tételek között vessző van, a sorrendet a megjelenés sorrendje határozza meg:

„E félelmetes következmények létrejöttét egyfelől az teszi valószínűtlenné, hogy még az intenzív szókölcsönzések is a szókincsnek csupán egy viszonylag csekély hányadát érintik (vö. Kontra 1990: 94–7, Bartha 1991: 49–50), másfelől pedig sehol nem lehet olvasni arról, hogy a magyarnál […]”

Éppígy járunk el, ha a megadott forráshoz valamit még hozzá akarunk fűzni:

„A túlszabályozás mértéke különben is mindig arányban szokott állni be nem tartásának mennyiségével” (Benkő 1988: 27; vö. még Juhász 1986: 72).

A hivatkozást toldalékolhatjuk is, a zárójelben levő évszám zárójele után kötőjellel:

amint azt Haugen (1983)-ban is olvashatjuk

A fentiek érvényesek az adatközlésre is. Az adatot dőlt betűvel nyomtatjuk, gépelt szövegben aláhúzzuk, utána zárójelben közöljük a forrást (az idézőjel után itt sincsen pont).

2. c) Egyes kollektív művek, illetve folyóiratok esetében mind a szövegben, mind az irodalomban lehet rövidítésekkel élni. Például: ÉrtSz., ÉKsz., TESz., AkH., NytudÉrt., ÁNyT., MNy., Nyr., NyK., MNyj., ÉA. A többi műnél azonban a szerkesztő(k) nevéből kiindulva a fent bemutatott módon kérjük felépíteni a hivatkozási tételt.

2. d) A hivatkozások tipográfiája.

A hivatkozások betűtípusa és mérete egységes (nincs például kapitälchen). A hivatkozások minden egyes tétele kikezdéssel kezdőik, s annak minden további sora bekezdéssel folytatódik, ezáltal a tipográfia kiemeli a legfontosabb információt: a nevet és az évszámot.

Nyr. 120 [1996]: 121–3. nyomán

Adatvédelmi nyilatkozat

A Magyar Nyelvőr folyóiratnál megadott nevek és email címek kizárólag a folyóiratnál ismertetett céllal lesznek felhasználva. Egyéb célokra, harmadik félnek nem kerülnek átadásra.