A végpontosság mint szituációs aspektuális jegy jelölése a magyar nyelvben

2. rész

Szerzők

  • Imola-Ágnes Farkas Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Angol Nyelv és Irodalom Tanszék
  • Éva Kardos Debreceni Egyetem, Angol-Amerikai Intézet, Angol Nyelvészeti Tanszék

DOI:

https://doi.org/10.18349/MagyarNyelv.2019.3.298

Kulcsszavak:

szituációs aspektus, igekötő, rezultatív predikátum, áltárgy, elfogyasztást és létrehozást kifejező igék belső argumentuma, telikusság, eseménymaximalizáció, magyar nyelv

Absztrakt

Jelen tanulmány főként az áltárgyas szerkezetek jellemzésével, valamint az igekötőkhöz vagy eredményhatározós predikátumokhoz, illetve az elfogyasztást és létrehozást kifejező predikátumok kvantált tárgyi argumentumaihoz fűzött ki egészítésével kíván átfogóbb képet nyújtani a magyar nyelv telicitásjelölési módjairól. Fontos célunk, hogy megfogalmazzunk néhány új általánosítást a telikusság megjelenéséről a magyarban azáltal, hogy egy olyan generatív-szemantikai, skaláris keretbe helyezzük elemzésünket, amelyet az utóbbi években számos nyelv eseményszerkezeti jelenségeinek leírására használtak a szakirodalomban. A legfontosabb következtetésünk szerint a magyar nyelv legalább három, egymástól szignifikánsan különböző telikussági jelölési elemet használ, így ebben a nyelvben a telikus predikátumok osztálya egyértelműen heterogén. E tekintetben a magyar eltér az angol, német és holland nyelvektől, melyek alapvetően az ige belső argumentumának kvantáltsága révén jelölik a végpontosságot.

##submission.downloads##

Megjelent

2019-12-07

Folyóiratszám

Rovat

Tanulmányok