Beszermény és besermen

A mohamedánok magyar és szláv elnevezései a mongol hódítás évszázadában. 1. rész

Absztrakt

A magyar böszörmény korábbi formája a beszermény volt, az etimológiai szótárakban általában nem található meg. Első bizonyított előfordulása a Bezermen helynév a 13. századból. Jelentése ’muszlim’. Az óoroszban és az ócsehben is megtalálhatók azonos alakú és jelentésű szavak. A besurmen alak először a Kijevi Krónika 1184-es bejegyzésében fordult elő. A Lavrentij-évkönyv 1282-es bejegyzésében a besurmen egyszer, a besermen pedig ötször fordul elő. A hirtelen és váratlan változás valószínűleg egy későbbi másoló vagy fordító saját nyelvének nem szándékos hatására vezethető vissza. A besurmen alak valószínűleg a polovecek nyelvéből származik. Abból a tényből kiindulva, hogy a volgai bolgárokat később a 14. században az óoroszban besermenként emlegették, feltételezhetjük, hogy az óorosz a szót a volgai bolgárok nyelvéből, a csuvas típusú török nyelvek egyikéből kölcsönözte. A besermen forma először a Vlagyimir-Szuzdali fejedelemségben terjedt el, majd az egész Rusz területén uralkodóvá vált. A magyar beszermény egy másik csuvas típusú török nyelv kölcsönszava lehet, legkésőbb a 9. században kölcsönözték. Az ócseh bezzermene (Besermené) eredetét tekintve a magyar terjedés valószínűbb, mint a keleti szláv. A 13. században ezeknek a szavaknak a jelentése ’muzulmán’ volt a Volgától nyugatra, egészen a Moldva folyóig, különösebb etnikai utalás nélkül. Ugyanaz a jelentés rejtőzik a Biserminben, amit Plano Carpini említett, a ferences szerzetes tévesen etnikai névnek hitte. Ezzel szemben útitársa, a szláv nyelveket ismerő Benedictus Polonus a cseh és az orosz szót vette köznévnek, útleírásában nem említette a Bisermin szót.