Veres vágás-tól Vörösvágás-ig

Pajzán eufemizmus Károlyi Sándor kuruc generális levelezésében

Szerzők

  • Kálmán Mészáros HM Hadtörténeti Múzeum

DOI:

https://doi.org/10.18349/MagyarNyelv.2022.1.66

Kulcsszavak:

szlengtörténet, nyelvi humor, eufemizmus, veres vágás ’női nemi szerv’, szójáték Vörösvágás (Červenica, Szlovákia) település nevével

Absztrakt

Jelen írás a Károlyi Sándor kuruc tábornagy leveleiben felbukkanó, korábban félreértett, illetve megfejtés nélkül maradt veres vágás kifejezés értelmezésére tesz remélhetőleg sikeres és meggyőző kísérletet. Károlyi több kedélyeskedő, humoros áthallással fűszerezett levelében is említi a kifejezést, minden bizonnyal a ’női nemi szerv’ eufemisztikus megnevezésére, sohasem valami obszcén téma, hanem éppen a feleségeik mellől nem tágító katonák, főemberek iránti rosszallás kifejezéseként. Több levelében is felrója beosztottjai vagy épp más, hozzá hasonló státuszban lévő társai számára, hogy katonai vagy más hazafias kötelességük teljesítése helyett személyes érdekeiket tartják szem előtt, s családjuk, feleségük biztonságával, tehát magánügyeikkel vannak elfoglalva. Károlyi 1706. és 1711. évi leveleiben (illetve egy alkalommal egyik beosztottjának hozzá intézett válaszában) három különböző alkalommal is ebben az értelemben szerepel a nyelvtörténészek által eddig nem adatolt szókapcsolat, két további esetben pedig a Sáros vármegyei Vörösvágás (ma: Červenica, Szlovákia) település nevéhez kapcsolódó pajzán asszociáció, tehát szójátékszerű áthallás mutatható ki Károlyi leveleiben. Nem tudjuk biztosan, hogy a korabeli szleng bevett kifejezésével vagy Károlyi mások által is jól azonosítható egyéni szóhasználatával van-e dolgunk, de az a tény, hogy a vágás kifejezés jelző nélkül modern kori szlenggyűjteményeinkben is ugyanezen értelemben szerepel, az előbbit teszi valószínűvé. 

##submission.downloads##

Megjelent

2022-04-12

Folyóirat szám

Rovat

Szó- és szólásmagyarázatok