A csődbűncselekmény jogintézményének hazai fejlődéstörténete a 20. században

Absztrakt

A z első világháborút követően még majd másfél évtizedig a Csemegi-kódex, illetve az 1881. évi XVII. tc. vonatkozó szabályait alkalmazták – az akkori terminológiával élve – a csalárd, illetőleg a vétkes bukásnak nevezett bűncselekményekre. A csalárd bukás tényállását merítette ki

1. az aktívák csökkentése, amely „abban áll, hogy a tettes a hitelezők kielégítésére szolgáló és rendelkezésére álló vagyonát, illetve ennek részét a hitelezők elől elvonja” (414. § 1. pont);
2. a passzívák szaporítása, amely „éppúgy kárára szolgál a hitelezőknek, mint az aktívák elvonása, amennyiben itt valótlan követelések beállításával kisebbedik a kielégítési alap s szenvednek vagy szenvedhetnek hátrányt a hitelezők” (414. § 2. pont);
3. a hitelezők némelyikének kedvezményben részesítése, amely „annálfogva büntetendő, mert a közadós elvesztvén vagyona feletti rendelkezési jogát, ha egyik vagy másik hitelezőjét kielégíti, vagy ezek követelési jogátbiztosítja: megsérti a többi hitelezőnek az arányosan egyforma kielégítésre nézve fennálló jogát” (414. § 3. pont);
4. a kereskedelmi könyvek vezetésének (célzatos) elmulasztása, amely „annálfogva minősül a csalárd bukás egyik eseteként, mert ha nincsenek könyvek, úgy az üzlet cselekvő és szenvedő állapota és így a hitelezők kielégítésre szolgáló tömeg, továbbá a kielégítést igénylő hitelezők vagy egyáltalán nem, vagy csak hozzávetőleg állapíthatók meg s így közeli a veszély, hogy a hitelezők érdekei sérelmet szenvednek” (414. § 4. pont).

A vétkes bukás tényállását merítette ki

1. a gondatlan és könnyelmű gazdálkodás, amely „a csődbejutás – hacsak nem jut mindenik hitelező követelé- sének teljes kielégítéséhez – mindig anyagi károsodásával járván a hitelezőknek, kétségtelen, hogy ha a fizetésképtelenség ilynemű gazdálkodással okozatilag összefügg, ez büntetőjogi felelősséget maga után vonó ok” (416. § 1. pont); 
2. a kereskedelmi könyvek vezetésének (célzat nélküli) elmulasztása, amely „midőn a közadós kereskedelmi könyveket, ha a törvény azok vezetésére kötelezte, nem vezetett, vagy azokat megsemmisítette, elrejtette, hamisan vezette, vagy akkép változtatta meg, hogy azokból cselekvő és szenvedő állapota vagy üzletének folyama ki nem deríthető” (416. § 2. pont);
3. a mérlegkészítés elmulasztása, amely „mindig csak vétkes bukás megállapítását eredményezheti, mert a cselekvő és szenvedő állapot a kereskedelmi könyvekből is kivehető s így a jogsértés vagy jogveszélyeztetés e cselekmény esetében sohasem olyan fokú, mint a könyvvezetés körüli visszaéléseknél” (416. § 3. pont);
4. az új adósságok csinálása, amely „midőn az adós fizetésképtelenségét tudva vagy tudnia kellett, annálfogva érdemel büntetést, mert a hitelezőknek károsodása ebben az esetben nyilvánvaló” (416. § 4. pont);
5. a csődkérvény beadásának elmulasztása, amely „a hitelezők némelyikének zálog- vagy megtartási jog szerzését tette lehetővé, mint a többi hitelezők érdekeit sértő, illetve veszélyeztető cselekmény büntetendő” (416. § 4. pont).

A 20. század első felében – még a piacgazdasági körülmények között – előbb az 1932. évi IX. tc., majd pedig a szocialista fordulatot követően – a tervgazdálkodás rendszerében – a BHÖ (Hatályos Anyagi Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállítása), illetve az 1961. évi V. törvény voltak azok, amelyek meghatározták a csődbűncselekmény jogi szabályozását.