A 95 éves magánjogi törvényjavaslat és Magyarország területi változásainak összefüggései
DOI:
https://doi.org/10.55051/JTSZ2023-4p29Absztrakt
A magánjogi kodifikáció igénye, amely már a Hármaskönyv létrejöttét is megalapozta, és a reformkorban sem szorult háttérbe, a 19. század második felében új körülmények között jelentkezett. A polgári kor jogélete minden addiginál nagyobb mértékben kívánta meg egy, az egész ország területén hatályos, magyar magánjogi kódex megalkotását, ami a századfordulóra kézzelfogható eredményt hozott. Bár az 1900. évi tervezet és az azt követő törvényművek számos okból kifolyólag nem érhettek révbe, úgy tűnt, a jogalkotó az 1920-as évek végére pótolhatja az évszázados hiányt. Pesthy Pál igazságügyminiszter e szavak kíséretében nyújtotta be Magyarország Magánjogi Törvénykönyvének javaslatát (Mtj.) 1928. március 1-jén a képviselőháznak:
„Más azonban a helyzet Trianon után, mint volt a helyzet Mohács után, vagy 1848 után. Más a helyzet azért, mert ma nincs olyan idegen befolyás, ma nincs olyan idegen politikai irány, amely ennek a törvénynek megalkotását megakadályozná. […] Épen ezért most látom adottnak ezt a nyugodt pillanatot arra, hogy a magyar állami önállóság attribútumát képező ezt a törvényjavaslatot tető alá hozzuk.”