Központi- vagy rituális helyek, és a szláv terület legkorábbi magaslati erődjei Közép- és Kelet-Európában (5/6.–7. század)

Absztrakt

Az általában a korai szlávokhoz kapcsolt nyíltszíni települések mellett egy másik településtípus is jelen van Kelet- és Közép-Európa Kr. u. 5/6–7. századi régészeti anyagában, elsősorban a Dnyeper felső és a Daugava középső folyása mentén. E másik típus központi elemét egy a magaslati erődített telepekre emlékeztető mag jelenti, melynek közelében egy vagy több kisebb tanya vagy kis település szóródik. Ezen „erődített telepek” egy része vélhetően alapvető védelmi célokat is szolgált, azaz veszély idején a közeli kis települések lakóinak menedéke lehetett (Shmidt 2003, 22–23); emellett a Felső-Dnyeper vidéki telepeket Tretyakov „erődített-szentély-telepként” („sacrificial hillfort”) értelmezi (Tret’yakov 1958). Az újabb kutatások fényében elképzelhető, hogy e telepek egy része valóban rituális, temetkezési célokat is szolgált. A korábbi leírások rendszerezése és kiegészítése nyomán leírhatóvá vált a vizsgált ‘erődített telepek’ jellegzetes topográfiai helyzete (mindig a környező vidék fölé tornyosuló magaslaton létesültek), valamint belső területük tagolása és az ott található konstrukciók jellegzetességei. Kirajzolódott az is, hogy számos közülük nem volt alkalmas igazán támadás elleni védelemre, viszont kultúrrétegeikben gyakori lelet az égett emberi és állati csont, valamint a korszak nyíltszíni telepeire nem jellemző leletanyag (import áru és a mezőgazdasági termeléshez szorosan nem kapcsolódó tárgyak; lásd Dulinicz 2000, 85). Az a legvalószínűbb, hogy ezek az „erődített telepek” több funkciót is elláttak, mely mindig az aktuális igényeknek megfelelően változott.