Az irónia és a hazugság kommunikatív komponenseinek felismerése 5–10 éves korban

Absztrakt

Ebben a cikkben a beszélők véleményének, szándékának és attitűdjének felismerését és értékelését vizsgáljuk az iróniát, hazugságot és szó szerint igaz állításokat tartalmazó megnyilatkozások kapcsán 5–10 éves (óvodás, elsős és harmadikos általános iskolás gyerekeknél). A résztvevőknek véleménykérdésre, szándékkérdésre és attitűdkérdésre kellett válaszolniuk egy feleletválasztós szövegértési feladatban narratíva alapján. Értékeléseiket bináris (igaz/hamis) skálán vizsgálták. Míg az óvodásoknak mindhárom állítástípus egyformán nehéznek bizonyult, a harmadikosztályosok számára egyformán könnyűnek bizonyult. Váratlanul az elsősök voltak a legkevésbé sikeresek a hazugság hazugságként való felismerésében. A beszélő szándékával kapcsolatban három lehetséges válasz volt: a beszélő viccelt, megpróbálta elriasztani a hallgatót, vagy komolyan gondolta, amit mondott. A válaszadók a legnehezebbnek az ironikus kijelentések mögött rejlő szándék felismerését találták: két fiatalabb csoport véletlenszerűen teljesített, és a legidősebb résztvevők is csak az esetek felében értékelték helyesen a szándékot. A félrevezetés szándékát valamennyivel könnyebben felismerték mindhárom csoportban, és a szó szerint igaz mondatok bizonyultak a legkönnyebben megérthetőnek. A beszélő hozzáállását egy ötfokozatú skálán mérték (a „csúnyá”-tól a „szép”-ig). Az iróniát és a hazugságot a három csoport egyike sem különböztette meg, és mindhárom csoport szignifikánsan csúnyábbnak értékelte az ilyen beszélőket, mint a szó szerint igaz állításokat, bár a tízéveseknél ez a különbség valamivel kisebb volt, mint a fiatalabb csoportoknál.