A rábírás mint elkövetési magatartás értelmezésének kérdései részesség, illetőleg öngyilkosságban közreműködés esetén

Absztrakt

A tanulmány a rábírás mint elkövetési magatartás büntetőjogi értelmezésének két fő területét vizsgálja: a részességet és az öngyilkosságban való közreműködést. A részesség, különösen a felbujtás kapcsán a központi probléma a tettes általi minőségi (kvalitatív) és mennyiségi (kvantitatív) túllépésért való felelősség kérdése. A szerző elemzi a jogtörténeti hátteret, a parifikációs és a differenciált büntetési rendszerek dilemmáját, valamint a járulékosság értelmezésének különböző iskoláit. Bemutatja a magyar jogtudomány és a bírói gyakorlat ellentmondásos álláspontjait arról, hogy a felbujtó meddig felelős, ha a tettes súlyosabb bűncselekményt valósít meg, mint amire rábírták. A tanulmány kitér arra, hogy a hatályos Btk. sem ad egyértelmű iránymutatást, így a kérdés továbbra is de lege ferenda javaslatokat igényel. A második rész az öngyilkosságban közreműködésre fókuszál, ahol a rábírás tettesi magatartásként jelenik meg. A szerző végigvezeti az öngyilkosság büntetőjogi megítélésének történeti fejlődését az archaikus római jogtól napjainkig, hangsúlyozva a Csemegi Kódex úttörő szerepét az öngyilkosságban közreműködés önálló tényállásként való szabályozásában. Részletesen elemzi a minősítés szempontjából releváns tényezőket, mint az öngyilkosságot elkövető személy életkora és akarati képessége, és megvizsgálja a rábírás és a segítségnyújtás elhatárolásának problematikáját. Különös figyelmet szentel a Kúria 3/2013. BJE határozatának kritikai elemzésére, vitatva annak értelmezését a minősített esetek és a segítségnyújtás megítélése kapcsán. Zárásként a szerző javaslatot tesz a rábíró és segítségnyújtó magatartások közötti minősítésbeli differenciálás megszüntetésére, és a büntetéskiszabás körében történő megkülönböztetésre.