Információk

A Magyar Nyelv a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1905-ben indult, lektorált, az ERIH által jegyzett szakfolyóirata. A szakmai közvélemény szerint a legfontosabb magyar nyelvű, hungarológiai jellegű, s egyúttal a legátfogóbb tematikájú, az érintkező tudományterületek felé is nyitott nyelvészeti szakfolyóirat, melyet a nemzetközi tudományosság mérvadó fórumai is számon tartanak. Állandó rovatai: Tanulmányok, Kisebb közlemények, Szó- és szólásmagyarázatok, Nyelvművelés, Élőnyelv, Tudománytörténet, Szemle, Különfélék, Társasági ügyek, Nyelvtörténeti adatok, Levélszekrény és Számunk szerzői. Az egyes lapszámok tartalma, tematikája változatos és változó (összehasonlító, leíró és történeti témák, kulturális nyelvészet, névtan stb.), olykor tematikus számok is találhatók közöttük. A folyóiratban megjelenő cikkek szerzői széles szakmai körből, a nyelvészet és a társtudományok magyarországi és határokon túli kutatói közül kerülnek ki. A benyújtott kéziratok elbírálása mindkét irányban anonim, kettős lektorálással történik. A folyóirat a magyar és a nemzetközi tudományosság közötti összekötő szerepet is vállalja: egyes tanulmányainak témái, a recenziós rovatában közzétett hazai és külföldi szakmunkák ismertetései, tanulmányainak angol nyelvű tartalmi összefoglalói és angol tartalomjegyzéke pedig a magyar, illetve a nem magyar nyelvű külföldi érdeklődők számára egyaránt tájékoztatást adnak a legfrissebb és legszínvonalasabb hazai és nemzetközi kutatásokról. Számai angol tartalomjegyzékkel és tartalmi összefoglalókkal jelennek meg.

A folyóirat eredeti, saját, másutt még nem publikált, illetve más folyóiratnál, kiadványnál elbírálás alatt nem álló, közlésre be nem nyújtott kéziratok közlésére vállalkozik. A cikkek közzétételével kapcsolatos részletes információkért lásd még a folyóirat honlapján található tájékoztatót. A szerző kéziratának benyújtásakor ezen irányelveket automatikusan elfogadja. A kiadó a szerzőknek a benyújtott kéziratok elbírálásáért, illetve elfogadás esetén történő közléséért díjat nem számít fel.