Urbanizációs sajátosságok 1920-tól napjainkig a szombathelyi agglomerálódó térségben

Abstract

Az urbanizáció egy összetett, mindenre kiterjedő fejlődési folyamat, melynek többek között társadalmi, gazdasági, demográfiai és térbeli lenyomata van. Az urbanizáció ciklus jellegű, expanzív és regresszív periódusok váltják egymást. Négy szakasza (városrobbanás, viszonylagos dekoncentráció = szuburbanizáció, dekoncentráció = dezurbanizáció, reurbanizáció) térben és időben is párhuzamosan fut, közöttük nincsenek éles határvonalak (Csapó 1994, Enyedi 1984, 1998).

Hazánkban a modern urbanizációs folyamat a fejlett tőkés országoktól eltér. A 17-18. században kedvezőtlenek voltak a feltételek a tőkés fejlődés számára, továbbá történelmi események is hátráltatták az ipari forradalom – és az urbanizáció – kibontakozását, melyek így késve kezdődtek meg. Ez a megkésettség manapság is megfigyelhető (Csapó 1994, Enyedi 1984, 1998).

Az urbanizáció a rurális települések átalakulását is eredményezi. Ez a korábbi mezőgazdasági funkció és szerepkör elvesztését, a foglalkozási átrétegződést, a helyi társadalmi kohézió gyengülését, a hagyományos falumorfológia (fésűs beépítés – nyeregtetős parasztházak) átalakulását, továbbá a falu-város különbség mérséklődését jelenti (Beluszky – Sikos 2007, Beluszky 2018).

Kutatásunkban a szombathelyi agglomerálódó térségre jellemző urbanizációs folyamatot és szakaszainak sajátosságait vizsgáltuk az elmúlt száz évben. A vizsgálat kiterjedt a koncentrációs folyamatok statisztikai adatokat is felhasználó elemzésére (lakosságszám, korösszetétel, épített lakások száma, vándorlási egyenleg stb.), a funkcionális változásokra, továbbá terepi bejárást és lakossági kérdőívezést is végeztünk. A kutatás az Új Nemzeti Kiválóság Program 2018/19 keretében valósult meg.