KÖZPONTI SZEREPKÖRŰ TELEPÜLÉSEK EGY HÁTRÁNYOS HELYZETŰ RURÁLIS TÉRSÉGBEN – MÁGOCS ÉS SÁSD ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE

Absztrakt

A Hegyháti járás egy igen hátrányos helyzetű térség, az Európai Unió besorolása alapján is Magyarország tíz leghátrányosabb helyzetű (LHH) egységeinek egyike (Zsom 2015). Több hazai kutatásban is megállapították, hogy ez a terület egy leszakadó belső periféria, alacsony népességszámmal és hanyatló, alsó szintű központokkal (Kovács 2016; Máté 2017). Persze a Hegyhát esete nem egyedülálló. Az ország településeinek csaknem egyharmada az aprófalu településtípusba tartozik, ezeknek térbeli eloszlása viszont jelentős különbségeket mutat. Baranya megyében az aprófalvak aránya az ezredforduló elején 68%, itt a legmagasabb (Bajmócy et al. 2002), napjainkban igaz nem sokkal, de emelkedett ez az arány 70%-ra (KSH Magyarország helységnévtára, 2017). A Baranyai Hegyhátra közelítve is egy aprófalvas térséggel találkozunk (Beluszky et al. 1982, Beluszky et al. 2007), ahol az aprófalvak teljes településállományon belüli aránya az évtized második felében már 70% felett van (Balogh 2008), napjainkban ez 80% körülire tehető (KSH Magyarország helységnévtára, 2017). Ezeket a területeket az elnéptelenedés, a szegregálódó és peremhelyzetbe kerülő népesség, elöregedő társadalom, a lokális gazdaság elhúzódó strukturális válsága vagy a térbeli-társadalmi mobilitás csökkenése jellemzi. Ezek a problémák akár halmozottan is jelentkezhetnek, ami a települések elszigetelődését, regionális hálózatokból történő kizáródását eredményezheti (Alpek et al. 2018, Trócsányi et al. 2014, Bajmóczy et al. 2002). Az egyre inkább lemaradó térség megerősödéséhez feltétlenül szükséges volt Sásd mellett egy másik mikrotérségi központ, Mágocs fejlesztése (Mágocs nagyközség várossá nyilvánításának kezdeményezése, 2009), mivel sem mérete, sem közlekedési kapcsolatai miatt Sásd nem képes ellátni az egész járás területét és méretéből kifolyólag számos központi funkció nem jelent meg a településen.