SZÉKESFEHÉRVÁR TELEPÜLÉSFEJLŐDÉSE ÉS FUNKCIONÁLIS MORFOLÓGIÁJA

Absztrakt

Tanulmányunk része annak a kutatásnak, melynek során be kívánjuk mutatni a Dunántúl megyei jogú városainak történeti földrajzát, vagyis a település kialakulását, fejlődését, alaprajzának alakulását, valamint a városok funkcióit történetük főbb szakaszaiban. A kutatás során bejártuk (két település kivételével) a városok utcáit és tereit, feltérképeztük a beépítést, annak típusait, valamint a belterületen lévő városrészek funkcióit, a területek hasznosítását. A fentiek alapján határoltuk el a települések funkcionális övezeteit, mutattuk be a városok szerkezetét.

Ebbe a sorba illeszkedik Székesfehérvár, melynek története során mindvégig kiemelt igazgatási szerepköre volt. A településen koronázták királyainkat a 15. századig, viszonylag korán megkapta a szabad királyi-, 1876 után a törvényhatósági-, majd 1989-től a megyei jogú városi rangot. Városi szerepkörei közül az igazgatási mellett a középkorban kiemelkedett kereskedelmi funkciója, a 18. századtól püspöki székhellyé vált, majd a 19. század második felétől a Dunántúl legnagyobb vasúti csomópontja lett. Ez alapozta meg mindmáig tartó kiemelkedő ipari-gazdasági szerepkörét. A város 99 ezer lakosával a Dunántúl harmadik legnépesebb városa, a Közép-Dunántúl,  egyben Fejér megye központja.

Székesfehérvár egyike hazánk és a Dunántúl alapított városainak (gegründete stadt), amely azonban, különösen a 18. század végétől egyre inkább magán viseli a nőtt városok (gewordene stadt) alaprajzi és egyéb városföldrajzi sajátosságait (Mendöl 1963). A település alaprajzának fejlődése, mai beépítése és funkcionális szerkezete több tekintetben hasonló más, dunántúli történelmi városhoz (Győr, Sopron, Szombathely Veszprém), ugyanakkor számos vonatkozásban egyedi sajátosságokat mutat (Csapó 2005/a, Csapó – Kocsis 2006, Csapó – Lenner 2012, Csapó – Kozma – Lenner 2015).