A BÁNSÁG KÜLTERÜLETI NÉPESSÉGE (1910)

Absztrakt

A Bánságot nem szokás a történelmi Magyarország jelentős külterületi népességű tér­sé­gei közé sorolni. A külterületi népesség számának és gazdasági szerepének kutatásával foglalkozó néprajzkutatók, történészek, demográfusok és geográfusok is csak érin­tő­legesen foglalkoztak e régióval (Erdei 1976, Balogh 1965, Becsei 1966, Gulyás 2009, Rácz 1980). A mellőzöttség azonban csak részben magyarázható az Alföldtől markánsan eltérő településhálózattal, térstruktúrával és a Bánság 18. századi sajátos benépesü­lésével (Tóth 1988). A Bánság a török hódoltság időszakában több szempontból (pl. az emberi erőforrások, a településhálózat, a környezet degradálódása stb.) a legsúlyosabb veszteségeket szenvedte el. A török kiűzése után a régió újratelepülése is sajátosan zajlott le, részben szervezett telepítések, részben spontán beköltözések révén (Juhász 1975, Baróti 1896, Kovách 1998, Borovszky 1909, 1911, Griselini 1780 stb.), a­me­lyek elsősorban a lakatlanná vált helységek újranépesítésére irányultak. Mindez nem ked­vezett a külterületi népesség ideiglenes, később tartós jelenlétének, ezt bizonyít­ja, hogy a régióról készült első katonai felmérés térképszelvényein gyakorlatilag nem ta­lál­kozunk külterületi magános vagy csoportos településekkel. A második és har­madik ka­tonai felmérés térképszelvényein néhány település (pl. Nagykikinda, Val­kány, Török­kanizsa stb.) határában már megjelentek a tanyák, azonban a Bánságban ki­fe­je­zet­ten nem lehet azonosítani a külterületi településelemeket csak a tanyákkal, egy­részt a ta­nyák lakói számbelileg sem bírtak meghatározó jelentőséggel, másrészt a bel­te­rü­le­ten kívül helyezkedtek el a bánya- és ipartelepek, a szőlőskertek, puszták és ma­jorok is. Tanulmányomban a legteljesebbnek tekinthető 1910. évi népszámlálás ada­tai és a ko­rabeli katonai térképek alapján tekintem át a Bánság 100 főnél népesebb kül­területi la­kott helyeinek demográfiai jellemzőit.