A TENGELICI MAJOROK ÉS SZŐLŐHEGYEK TÁRSADALOMFÖLDRAJZI VIZSGÁLATA

Absztrakt

Hazánk településszerkezetének egyik legfőbb jellegzetessége, hogy a népesség
jelentős része különböző típusú külterületi lakott helyeken él (BAJMÓCY ET AL.
2018). Közülük egykor meghatározóak voltak a majorok: a 20. század elején a
mai ország területén több mint 4600 majort tartottak nyilván. Az elmúlt
évtizedek során nagy részük elpusztult: a 2011-es népszámlálási idején számuk
1202-re, népességük az eredeti népesség 11-12%-ára csökkent (BALOGH 2015,
BAJMÓCY et al. 2018).
Napjainkban különösen nehéz a majorokban zajló folyamatok vizsgálata,
hiszen pusztán statisztikai adatok alapján történő beazonosításuk nem
lehetséges. Egyrészt, mert a majorok jelentős része nem őrizte meg eredeti
üzemközpont-lakóegyüttes jellegét, így funkcionális besorolás alapján nem lehet
őket lehatárolni. Másrészt, nem minden major maradt meg külterületi
lakotthelyként, számos közülük beolvadt a település központjába, egyéb
belterületté nyilvánították, vagy teljesen önálló településsé vált, gyakran egyedül
elnevezésük utal egykori eredetükre (pl.: puszta, szállás, major) (BALOGH 2015,
MASINKA 2018). Ezért, amennyiben fel kívánjuk tárni e településtípusokban zajló
társadalmi folyamatokat, elkerülhetetlen az empirikus kutatás (BALOGH 2015)