ELNÉPTELENEDŐ KÜLTERÜLETEK

Szerzők

  • Péter Bajmócy
  • András Balogh

Absztrakt

Az 1980-as évektől Magyarországon meginduló általános népességszám-csökkenés el­té­rő mértékben érintette a hazai településrendszer különböző elemeit. A lakónépesség szá­mában bekövetkező változások jelentősen függtek egyrészt az adott település földraj­zi fekvésétől, másrészt annak a településhierarchián belül elfoglalt helyzetétől. Az 1990-es évekig a migrációs folyamatok elsősorban a városok esetében tudták ellensúlyoz­ni az országos trendeket, míg a falvak létszáma – néhány speciális szerepkörű köz­ség kivételével – egyértelmű csökkenést mutatott, 1990 után pedig – a szuburbanizá­ciónak köszönhetően – a nagy- és középvárosok is népességvesztőkké váltak, ugyanak­kor a környékükön fekvő községek, illetve az idegenforgalmi területek településeinek lakosságszáma gyarapodott (Csapó 2007, Bajmócy 2010). Bár a 2000-es évek közepétől a nagyvá­rosok fogyása megállt, szinte valamennyi egyéb településkategóriában – kö­zépvárosok, kisvárosok, falvak – fokozódott a lakosság számának csökkenése. Úgy tű­nik tehát, hogy a népességfogyás településföldrajzi aspektusait a szakma alaposan ele­mezte, az okok és tendenciák széles körben ismertté váltak. Ugyanakkor viszonylag ke­veset tu­dunk arról, hogy ezeket az évtizedeket hogyan élték meg azok a szintén la­kott, ugyan­akkor közigazgatásilag nem önálló helységek, amelyek szintén számos tí­pus­sal, funk­cióval és fejlődési pályával rendelkeznek. Legismertebb – és így a leginkább kutatott – csoportjukat a tanyák jelentik, de napjainkra egyre több figyelem irányul az el­ső­sor­ban dunántúli dominanciájú majorok problémáira is (Bajmócy – Pócsi 2008, Pócsi – Bajmócy – Józsa 2008, Balogh – Bajmócy 2011, Bajmócy – Balogh 2012). A tanyák és ma­jorok mellett azonban még számos lakott vagy egykor lakott, ún. egyéb bel­terület és külterület, vagyis valamely önálló község vagy város településészét alkotó hely­ség lé­tezik.

##submission.downloads##

Megjelent

2021-12-15

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek